
Elmaradt a kamionosok csütörtökre hirdetett forgalombénító akciója, miután a közúti áruszállítók szakmai szervezetei megállapodásra jutottak a bukaresti közlekedési minisztériummal.
2013. május 23., 17:212013. május 23., 17:21
A kamionosok hétfőn még azzal fenyegetőztek, hogy a nagyvárosok terelőútjain és a főbb útvonalakon fogják felsorakoztatni járműveiket, amelyeket csak személygépkocsik, illetve a rendőrségi, tűzoltósági és mentőautók előzhetnek meg. A 13 ezer tagot tömörítő Román Közúti Áruszállítók Szövetsége (UNTRR) és a 7500 fuvarozó érdekeit képviselő Országos Közúti Konföderáció (CNR) szerda délutáni közleménye szerint a tiltakozó akció forgalomlassításban nyilvánult volna meg: ezzel kívánták úgymond tükrözni azt a reakciósebességet, amelyet a bukaresti közlekedési minisztérium tanúsít a fuvarozók gondjai iránt.
Szerda este a két szakmai szövetség lefújta az akciót, miután megállapodást írtak alá Relu Fenechiu közlekedési miniszterrel.
A kamionosok a közúti áruszállítást érintő, általuk barátságtalannak tartott jogszabályok megváltoztatását, és a korrupció felszámolását sürgették, valamint konstruktív párbeszédet követeltek a kormánytól. Azt állították, hogy a közúti törvénykezésben a bírságok nem állnak arányban a kihágás súlyával.
A szerdán aláírt megállapodásban a közlekedési tárca vállalta, hogy júniusban javaslatot dolgoz ki a közúti bírságok mértékét szabályozó kormányhatározat megváltoztatására – közölték a fuvarozók képviselői.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
szóljon hozzá!