Elhalasztotta Tőkés ügyének tárgyalását a diszkrimináció-ellenes tanács

•  Fotó: Bartos Lóránt

Fotó: Bartos Lóránt

Az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács elhalasztotta a Tőkés László meggyilkolására buzdító kiadvány romániai vasútvonalakon való terjesztése ügyében beadott panasz megtárgyalását.

Szőcs Lóránt

2011. július 12., 16:582011. július 12., 16:58

2011. július 12., 18:212011. július 12., 18:21

A keddre tervezett első meghallgatáson az Európai Parlament alelnökét, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét képviselő ügyvéd, Kincses Előd jelent meg. Az mindössze néhány percig tartott, az ügy érdemi megtárgyalásához hozzá sem foghattak, mert kiderült, hogy a bepanaszolt személyt (Mihai-Florin Nahorniacot, az említett kiadvány főszerkesztőjét) téves címen idézték meg, az illető nem is jelent meg. Emiatt a tárgyalást későbbre halasztották.

Egy május 13-i nagyváradi sajtótájékoztatón elhangzottak szerint korábban a romániai vasútvonalakon olyan kiadványt terjesztettek, amelyben Tőkés László meggyilkolására uszított egy cikk. Az írás a Ştefan cel Mare nevét viselő hetilapban jelent meg. Ezt a lapot a Vocea Ceferistului című kiadvánnyal együtt terjesztették, állítólag mindkettőnek ugyanaz a személy, Mihai-Florin Nahorniac a főszerkesztője.

A Ştefan cel Mare szkennelt változatban megszerzett akkori lapszámának címlapján ez volt olvasható: „Nemzeti, politikai és független kiadvány, amely Románia függetlenségéért, szuverenitásáért, integritásáért és újraegyesítéséért küzd”. Lejjebb pedig ez áll: „A kiadványt igazgatóján keresztül akkreditálta az Európai Bizottság, az Európai Unió, a NATO és a G8”.

A Florin Bucovineanul aláírással megjelentetett írás (amelyet nagyváradi források szerint maga a főszerkesztő írt) a „bozgor” jelzővel illeti Tőkés Lászlót. Azt veti a szemére, hogy az általa vezetett EMNT a kisebbségek kollektív jogainak törvénybe iktatására törekszik. Idéz egy Tőkésnek tulajdonított nyilatkozatot, amely szerint „a magyarok nem jövevények Erdélyben, hanem elvesztették országukat”.

„Nem szégyelli magát ez a szerencsétlen »bozgor«? Hogy képes meggyalázni azt az országot, ahol született, ahol megkapta mindazokat a jogokat, amelyek minden román állampolgárt megillettek ebben az országban? Miért nem költözöl Magyarországra, miért nem hagyod el ezt az országot, ha nem tetszik neked valami?” – írja a szerző, aki ezután felteszi a kérdést: „Hát senki nincs ebben az országban, aki golyót eresztene ennek a hazaárulónak a fejébe?”.

Tőkés e mondatok miatt emelt panasz ügyvédjén keresztül a Bukarestben működő Országos Diszkrimináció-ellenes Tanácsnál. Tőkés László a bukaresti ügyészségen is feljelentést tett az említett lapot jegyző személy ellen gyilkosságra való felbujtás miatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
Hirdetés
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
Hirdetés