Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete által meghirdetett, szeptember 30-án zárult dalpályázaton idén harminchárom dal mérkőzött meg, ezek közül összesen hat dal jutott a döntőbe.
2018. október 29., 10:192018. október 29., 10:19
A zsűri – André Ferenc költő, slammer, Balázs Imre József irodalmár és Gábora-Máté Éva énekes – két kategóriában választotta ki az idei év döntős dalait.
a 25 év alatti kategóriában a 4S Street zenekar Egyszer fenn című száma mérkőzik majd a Szintaxis Lebegő és a Teddy Queen Zűrzavar című számaival;
a 25 év fölötti kategória három döntős a Stone Hill Akarom, a No Sugar Egyetlenem és a Monyo Project Jár még egy álom című dala lesznek.
Bár a címért a dalok versenyeznek, a végső eredményben a zenekarok általános előadásmódja is sokat számít majd, hiszen
Az idei Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázat döntője és gálaestje 2018. november 10-én, szombaton lesz majd a Bulgakov&Macskaház nagypincéjében, az egész napos zenei programot este a két legjobb dalt szerző zenekar nagykoncertje és egy fergeteges buli zárja majd.
A részletes programot és egyéb információkat megtalálják az EMKISZ honlapján vagy a pályázat Facebook-oldalán.
Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet, az angol labdarúgás legendáját. Mellette Gary Oldman brit színész is lovagi rangot kapott az uralkodótól.
Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt – jelentette a helyi média.
Pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre pénteken az Air India légitársaság egyik repülőgépe a thaiföldi Phuket repülőterén – közölték a helyi hatóságok.
Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A zsidó államban nemzeti szükségállapotot rendeltek el.
A londoni Gatwick repülőtér is bejelentette csütörtökön, hogy lezuhant az Air India légitársaság Gatwickre tartó járata – számol be az MTI.
Magyarország egyik legszebb kálváriája, a festői szépségű Bakonyban, a Nemzeti Örökség részeként is számon tartott Magyarpolányon található.
Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét, Jeszenszky Gézát és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.
Donald Trump július 9-ig elhalasztotta az Európai Unióval szemben kilátásba helyezett vám bevezetését, miután telefonon beszélt az Európai Bizottság elnökével – az amerikai elnök ezt keleti parti idő szerint vasárnap este jelentette be.
XIV. Leó pápa Róma püspökeként misét mutatott be vasárnap délután a Lateráni Szent János-székesegyházban, ahol birtokba vette a város katedráját, vagyis püspöki székét. Később a Santa Maria Maggiore-bazilikát is felkereste.
Lengyelországban tesz látogatást vasárnap Nicușor Dan megválasztott államfő, hogy részt vegyen egy kampányrendezvényen, amelyen Varsó polgármesterét, Rafał Trzaskowskit támogatja a lengyelországi elnökválasztási versenyben.
szóljon hozzá!