
Fotó: Dénes Ida
Hatalmas sikernek örvendtek Tusványoson Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő előadásai. A laza stílusban komoly kérdéseket tárgyaló egyetemi tanárt hivatásáról és aktuális politikai helyzetekről kérdeztük.
2014. augusztus 06., 11:352014. augusztus 06., 11:35
‒ Miért és hogyan lett épp biztonságpolitikai szakértő?
‒ Közgazdaságtan-nemzetközi kapcsolatok szakon végeztem, ami azt jelenti, hogy a közgázon, de diplomáciát tanultam. A középiskolában végig ötös tanuló voltam, ezért a kérdés az volt számomra: elmenjek az ELTE-re történelem-német szakra, végezzek jogot vagy közgazdaságtant? Végül közgázt végeztem, és imádtam. Rá egy évre doktoráltam, rögtön utána elkezdtem a történelem szakot, később kandidáltam majd habilitáltam, és nagyjából ötévente elmentem a világ különböző helyeire tanulni. Elvégeztem a német vezérkari akadémia egyik kurzusát Hamburgban majd a NATO egyik tanfolyamát: 15 hét alatt körbeutaztuk a földet. Imádtam tanulni, és nagyon örülök, hogy 1975 óta tanítok.
‒ Facebookon él egy rajongói oldal, amely kifejezetten az ön tiszteletére szerveződött. Ehhez mit szól?
‒ Soha nem néztem meg, de a barátaim nem hitték el, hogy nem én csináltam. Nem vagyok egyébként Facebookon. Egyébként ingyen vállalom előadásaimat és a rádió, tévé, újságszerepléseimet is, hál’Isten egyéb állásaimból meg tudok élni. Nagyon örülök a csoportnak, de ehhez hozzátartozik az is, hogy mindenre komolyan készülök. Nem adom meg az esélyt magamnak, hogy hülye legyek.
‒ Ön az újságírók által legtöbbet foglalkoztatott biztonságpolitikai szakértő. Hogyan éli meg?
‒ Baromi jól. A nemrég lelőtt maláj gép kapcsán huszonnégy óra alatt huszonöt rádiós, tévés és újságszereplésem volt. Utána hazamentem, beestem az ágyba, és kikapcsoltam a mobilt.
A teljes interjú az Erdélyi Napló augusztus 7-én megjelenő 31. lapszámában olvasható.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!