
Sokszor a szóbeli fenyítés is mély nyomokat hagy a gyermek lelkében. Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
A bántalmazás társadalmi elfogadottságáról készít felmérést Egy pofon még nem a világ? címmel a Gyulafehérvári Caritas, csatlakozva több országban is készülő kutatáshoz.
2021. március 21., 09:172021. március 21., 09:17
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány által összeállított, felnőtteknek szánt kérdőív kitöltésének népszerűsítését öt ország nonprofit szervezete vállalta magára. A felmérés célja kideríteni, hogy
Az eredmények alapján a szakemberek olyan javaslatokat fogalmazzanak meg a közösségek számára, amelyek növelhetik a gyermekek biztonságát, és segíteni tudnak a helyi közösségeknek a gyermekekkel szembeni bántalmazás megelőzésében, felismerésében és kezelésében. A kutatásban részt vevő szervezetek: Child Rights Center Albania (Albánia), Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány (Magyarország), Concordia (Moldova), Caritas Alba Iulia (Románia), Občianske Združenie FutuReg (Szlovákia).
A rendőrségi és a gyermekjogvédelmi szervezetek adatai szerint Romániában minden órában két gyerek válik bántalmazás, erőszak áldozatává:
A szakértők szerint az erőszaknak sokféle arca van, amit gyakran még felismerni is nehéz, hiszen a körülöttünk lévők tolerálják, vagy akár maguk is alkalmazzák a gyerekekkel szembeni erőszakos viselkedést. Ezért fontos felmérni és meghatározni, hogy egy-egy közösség mit tart fegyelmezésnek és mit erőszaknak, bántalmazásnak.
A kutatás első lépéseként egy online kérdőívet tettek közzé, amelyben felnőtteket kérdeznek meg a gyerekekkel szembeni bántalmazás formáiról. A kérdőív azt méri fel, hogy a társadalom mit tekint bántalmazásnak, kiket tartanak felelősnek annak kezelésében, vagy tudják-e, hová kell fordulni erőszak esetén.
A kérdőíves vizsgálat a tavasz folyamán egy, gyermekek véleményét feltáró online felméréssel, illetve a résztvevő országok egy-egy helyi közösségében megvalósuló fókuszcsoportos megkérdezésével is kiegészül. A kutatás eredménye a Gyulafehérvári Caritas weboldalán lesz elérhető.
A kérdőívnek több része van, vannak általános kérdések, hogy mit tartunk erőszakos megnyilvánulásnak illetve milyen esetben kell fegyelmezni a gyermeket. De azt is szeretnék tudni, hogy
Arra is kíváncsiak, hogy ha környezetünkben azt tapasztaljuk, hogy egy szülő megüti a gyermekét, akkor közbelépünk-e, értesítünk-e valakit vagy sem?
A kérdőív kitöltése bő 20 percet vesz igénybe és ide kattintva tölthető ki.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy beleegyezne egy olyan megállapodásba, amely leállítaná a harci cselekményeket a jelenlegi frontvonal mentén, mivel ez szerinte a háború lezárásának megvalósítható módja.
Kihirdették hétfő este a francia nagyvárosokban az első kijárási korlátozásokat a prefektusok, hogy megakadályozzák az újabb erőszakos cselekményeket és éjszakai fosztogatásokat.
Emmanuel Macron szerint Franciaországban a szégyenérzet és düh uralkodik amiatt, hogy a középiskolákban hetekig tartó megmozdulásokat zavargások és fosztogatások kísérték országszerte.
1 hozzászólás