Az 1980-as évek Romániájában sokan próbáltak életük kockáztatásával is átmenekülni a határon, közülük voltak, akik örökre eltűntek. Az ő nyomukat kutatta és dokumentumokat gyűjtött össze a Közelmúlt a médiában – Határesetek a szögesdróton című kötetben Brînduşa Armanca (fotó) temesvári újságírónő, a Budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója.
2011. július 11., 16:272011. július 11., 16:27
2011. július 11., 18:112011. július 11., 18:11
Brînduşa Armanca a felejtés ellen kezdte el gyűjteni az anyagot, mert ahogy az MTI-nek elmondta, lassan eltűnnek a nyomok. Példaként említette, hogy a temesvári katonai ügyészségen az utolsó 20 olyan dossziéra bukkant, amelyben határőr kiskatonák különböző határsértőkkel szembeni eljárásáról szóló vizsgálati anyag szerepelt. Akiknek nem sikerült a szökés, azokat egyszerűen agyonlőtték vagy agyonverték, róluk nem készült jegyzőkönyv. Hogy ne vesszen örökre nyomuk, Brînduşa Armanca elhatározta, hogy utánajár az eltűnteknek. Először fölkeresett olyan embereket, akiknek sikerült a szökés, és új életet kezdtek a világ különböző országaiban. Köztük volt a híres tornásznő, Nadia Comăneci, aki 1989. november 27-én Csanád felé a szögesdróton át menekült el Romániából. A mostani kötet előzménye egy film volt, ezt Bokorugróknak nevezték címmel vetítette 2000-ben a temesvári közszolgálati televízió.
A bemutató után viszont egyre többen jelentkeztek olyanok, akik tudni akarták, mi történt a rokonukkal. Az újságírónő ekkor további nyomozásba kezdett, fölvette a kapcsolatot az UNHCR-rel, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával. A számokból kiderült, hogy az illegális határátlépés csúcséve 1989 volt, akkor a csaknem 47 ezer menekült közül 27 ezren Magyarországon kértek hivatalosan menedéket, utána Ausztria, Jugoszlávia, Németország és Franciaország volt a befogadó országok sorrendje.
Az újságírónő gyűjtött anyagokat a román, a szerb és a magyar média archívumaiból is, így került a kötetbe a Kossuth Rádió Krónika műsorából az 1989. február 11-én elhangzott interjú, amelyet a Magyar Rádió akkori békéscsabai tudósítója, Cseh Éva készített Pál János orosházi határőrezredessel. Cseh Éva az MTI megkeresésére elmondta, hogy 1988–1989-ben rendszeresen tudósított a békéscsabai menekülttáborból, felidézte, hogy részt vett a határtérségben holttestek felkutatásában is, mert sok menekülőt megsebesítettek a román határőrök. A sérültek átvonszolták magukat magyar területre, és belehaltak sebesüléseikbe.
Brînduşa Armanca hozzátette, hogy rengeteg menekülő a Dunában lelte halálát, a holttesteket Szerbia felé sodorta az ár. Legmegrázóbb interjúját Temesváron készítette egy házaspárral. Elmondták neki, hogy 19 éves fiúkat egy deszkakoporsóban kapták vissza azzal, hogy elgázolta egy vonat. A szülők tudták, hogy fiúk a szerbiai határhoz ment a heti piacra szappanért, cigarettáért. A hatóságok megtiltották a szülőknek, hogy fölnyissák a koporsót, az anya ezt mégis megtette, és kiderült, hogy a fiút hátulról koponyalövés érte. A szülők évekig járták a hivatalokat, hogy kiderítsék, mi történt. Nem értek el semmit, saját vigasztalásukra örökbe fogadtak egy gyermeket – jegyezte meg a szerző.
A könyvet a közelmúltban az aradi Irodalmi Jelen Könyvek Kiadó jelentette meg magyarul, Koszta Gabriella fordításában.
Brînduşa Armanca magyar családban nőtt fel, román-latin szakon diplomázott, Marseille-ben tanulta az újságírást, Aradon és Szebenben pedig tanította. 1997 és 2004 között a temesvári köztévé igazgatója volt. 2006-tól a Budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója, már a második ciklusát tölti ezen a poszton. Nyolc könyv szerzője.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!