
Minden versenyre benevezett filmből egy rövid ízelítőt vetítettek szombaton este a hatodik film.dok fesztivál gáláján. Nem volt könnyű a zsűri helyzete, hisz évről-évre magasabb a színvonal és egyre nehezebb kiválasztani a legjobb alkotásokat.
2010. október 10., 19:372010. október 10., 19:37
2010. október 11., 15:542010. október 11., 15:54
Fotó: Jancsó László
A dokumentumfilmek szükségességéről meggyőződhetett mindenki, hisz a filmfesztivál gáláját olyan személyiségek tisztelték meg, mint Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, valamint Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke.
A legutóbbi nem más mint a Lakiteleki Filmfesztivált szervező, Lakitelek Alapítvány kuratóriumának elnöke. Többek között azért is jött Csíkszeredába, hogy népszerűsítse az anyaországi filmfesztivált, melyből a film.dok keretében ízelítőt is kaptunk, és amelynek következő kiadására péntekig lehet jelentkezni.
A dokumentumfilm szerelmeseit Lezsák Sándor „a valóság jegyeseinek” nevezte. Kiemelte, ahogyan a két világháború közt a szociográfiai irodalom adott üzeneteket a politikának, úgy a hatvanas-hetvenes években ezt a szerepet egyre inkább a dokumentumfilmek kezdték átvenni. Az akkoriban még a tilalom és a tűrés határán létező műfaj a reneszánszát kezdi élni. „Bízom abban, hogy egy olyan időszak következik, amikor a dokumentumfilmesek lehetőségei bővülni fognak.”
Szőcs Géza a műfajt párbeszéd indítónak és az egymás megismerésének legjobb eszközének nyilvánította: „A dokumentumfilm mint műfaj a leghitelesebb ábrázolója mindennapi valóságunknak. A határokon túlmutatva olyan üzenetek hordozója, amelyek erősítik a kultúrák, a nemzetek közti kommunikációt és bizalmat. Érdeklődést, megismerni és megérteni akarást közvetít. Nem túlzás azt állítani, hogy a dokumentumfilm az egymás megismerésének leghitelesebb eszköze. Talán soha nem volt még ekkora igény a rendszerváltást követő értékrendváltásban a valóságot hitelesen bemutató dokumentumfilmekre mint ma. Mindkét országban talán sohasem hárult ennyi feladat a dokumentumfilmekre és alkotóikra mint ma.(...) Dokumentumfilmekre szükség van, bemutatásuk, forgalmazásuk azonban a mai napig megoldatlan.”
Az anyaország kultúrájáért felelős államtitkára egy jó hírt is közölt, az elmúlt héten ugyanis részt vett az unió tagországait képviselő kulturális miniszterek találkozóján, valamint az Európai Unió audiovizuális politikáért felelős minisztereinek brüsszeli ülésén. Arra a következtetésre jutott, hogy a filmes társdalomra, az alkotások készítőire és kedvelőire egyaránt „jó idők jönnek”.
Kelemen Hunor is kijelentette, hogy az idén amikor az Országos Filmközpont kiírta a pályázatait, a dokumentumfilm kategóriában volt a legnagyobb versengés. Kevés erdélyi magyar filmkészítő jelentkezett, ezért próbálnak egy kicsit a feltételeken változtatni. Zágoni Balázst nevezte ki az Országos Filmközpont Igazgatótanácsába, hogy az erdélyi magyar filmeseket közelebb hozza a román költségvetési pénzekhez.
Továbbá, a következő román-magyar közös kormányülésen felvetik egy olyan közös alap létrehozását, mely a filmgyártást támogatná.
Végül a kulturális és örökségvédelmi miniszter bejelentette, akkreditáltatni szeretné a film.dok fesztivált, ami azt jelentené, hogy a bejutott versenyfilmeket pontoznák, és ezeket az értékeléseket az elkövetkező pályázatok elbírálásainál figyelembe vennék. Valószínű, hogy több román alkotó is jelentkezne a film.dokra.
Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter is díjazott
Díjeső
A fesztivál fődíját Molnár Attila Dávid, Tóth Zsolt Marcell filmje, a Bence meg a többi jómadár című alkotás nyerte, mely a világ egyik leghíresebb fotósát, a madarak fotósaként említett Máthé Bencét örökíti meg. A legjobb alkotásért járó díjat Matúz Gábor kapta, A legbátrabb város című filmjéért.
A zsűri elismerő oklevelét megosztva kapta Durst György producer és Bálint Ibolya rendező Apró örömök c. filmje valamint a Gulyás János Katalizátor című filmje.
Csíkszereda Város díját Gadó György Pál és Szűcs Tamás Aliszka című alkotása valamint Sipos András filmje a Csapda érdemelte ki.
A diákzsűri díját Mészáros Antónia Megtagadva című filmjének ítélte oda.
A Magyar Televízió díját a Mátyás, Mátyás animációs dokumentumfilm alkotói Felméri Cecília és Jánosi Andrea kapták.
A Duna Tv is megosztva ítélte oda díját a Megtagadva című alkotásnak és a Madarak útja film szerzőinek Trencsényi Klára és Vlad Naumescu alkotópárosnak.
Ráduly Róber polgármester idén is díjazta az önkormányzat részéről a helyi alkotókat, Daczó Katalint (Gondolatok a családról), Becze Zoltánt (Négy évszázados tudásláng) és Püsök Botondot (Piros-fehér feketén, avagy kell egy csapat).
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.
Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.