Csökkenteni kell Romániában a kórházi beutalásokat

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Románia első helyen áll az európai országok között a tavalyi ötmillió kórházi beutalással, ez egymillióval több, mint húsz évvel ezelőtt – nyilatkozta csütörtökön egy sajtóértekezleten Cseke Attila egészségügyi miniszter.

Szőcs Lóránt

2010. november 18., 16:102010. november 18., 16:10

2010. december 07., 13:502010. december 07., 13:50

Cseke egy kérdésre válaszolt, amely arra vonatkozott, hogy a kormány az IMF-fel kötött megállapodásban a beutalások 10 százalékos csökkentését ígérte.

„Igen, az IMF-nek küldött szándéknyilatkozatban valóban szerepel, hogy 2011-ben 10 százalékkal csökkentjük a beutalások számát. Románia az elsők között áll az európai államok között a kórházi beutalások és ezek időtartama szempontjából” – mondotta Cseke Attila.

A miniszter szerint 2009-ben Romániában ötmillió beutalás volt 294 kórházi nappal, míg húsz évvel ezelőtt négymillió 242 kórházi nappal. Hozzáfűzte, 2007-ben 100 000 lakosra 21 513 kórházi beutalás jutott, míg ez a szám Lengyelországban 14 593, Nagy-Britanniában 12 800 és Hollandiában 10 900.

Cseke elmagyarázta, a kórházi beutalások számának csökkentését az Országos Egészségbiztosító Pénztár 2011-es keretszerződéseivel valósítják meg. „Az új keretszerződésben feltételrendszer lesz a beutalásoknál. Sok kis kórház van, amelyekbe beutalják a szociális eseteket is, és hosszú ideig tartják bent az embereket. Meg kell értenünk, hogy az egészségügyi rendszer, a közegészségügy pénzbe kerül” – fejtette ki a miniszter.

A kormány egészségügyi költségcsökkentő intézkedései szerepelnek a Nemzetközi Valutaalapnak(IMF) küldött szándéknyilatkozatban, melyet a küldöttség október-novemberi látogatása végén fogalmaztak meg. A dokumentum szerint a kormány 10 százalékkal csökkentené jövőben a kórházi beutalások arányát. Kiiktatná a kórházakkal kötendő kötelező szerződéseket, engedné érvényesülni a versenyhelyzetet, de 1,5 százalékra korlátozná a C2 listán szereplő gyógyszerek kereskedelmi árrését kis tételeknél és 4 százalékra a nagybani kereskedelemben.

A kormány a családorvosok kifizetésének módján is változtatna, a pénz 50 százalékát (a jelenlegi 70 százalék helyett) betegek utáni fejpénzként kapnák, a másik felét (a mostani 30 százalék helyett) a szolgáltatásokért.

Az IMF-fel megállapodott szándéknyilatkozat leszögezi, hogy a Világbank ellenőrzésével, felülvizsgálják az állami orvosi ellátásban nyújtott szolgáltatásokat, s a jövőben nem fizetik ki a költséges, de nem szükséges szolgáltatások ellenértékét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés