Januárban 1740 lej volt a nettó átlagbér, 6,8 százalékkal kisebb, mint decemberben, de 7,1 százalékkal nagyobb a megelőző év azonos időszakához képest – számolt be kedden az Országos Statisztikai Hivatal (INS).
2015. március 10., 18:322015. március 10., 18:32
A legtöbbet, havonta átlagosan nettó 4594 lejt a kőolaj- és földgázkitermelői ágazatban tevékenykedők keresik, míg a legkisebb, 1005 lejes bérük továbbra is a szállodák és éttermek alkalmazottainak van.
Az INS tájékoztatása szerint idén januárban a gazdasági ágazatok többségében csökkent az átlagfizetés, mivel a vállalatvezetők decemberben osztották ki az év végi, illetve a karácsonyi pluszjuttatásokat, ajándékutalványokat.
A legnagyobb mértékben, 20–23,5 százalékkal a pénzügyi közvetítői, a fakitermelő és a kőolaj-kitermelő szektorban csökkentek a bérek, míg a villamos és hőenergia-, földgáz- és ivóvíz-szolgáltatói ágazatban 15–19 százalékos volt a visszaesés.
Ezzel szemben emelkedett az átlagfizetés a kiadók esetében (8,4 százalék), a szórakoztatóiparban és a televíziós műsorokat előállító cégeknél (3 százalék), valamint a postánál és kézbesítő vállalatoknál (1,9 százalék). Ezekben az ágazatokban nagyrészt azért emelkedett az átlagbér, mert január elsejétől növekedett a minimálbér. A közszférában ugyancsak enyhe emelkedés volt: a közigazgatásban 2,1 százalékos, az egészségügyben 1,8 százalékos, míg a tanügyben 0,7 százalékos volt a bővülés.
A statisztikai hivatal arról is beszámolt, hogy februárban 0,4 százalék volt az éves infláció, megegyezően a januári éves összevetésű adattal. A második hónapban a fogyasztói árak 0,3 százalékkal nőttek januárhoz képest azt követően, hogy az élelmiszerek 0,5 százalékkal drágultak, a nem élelmiszer jellegű termékek pedig csaknem 0,4 százalékkal, miközben a szolgáltatások árszínvonala 0,2 százalékkal csökkent.
Decemberhez képest a fogyasztói árak 0,8 százalékkal nőttek azt követően, hogy az élelmiszerek 1,1 százalékkal drágultak, a nem élelmiszerek 0,6 százalékkal kerülnek többe, a szolgáltatások esetében pedig az árak 0,4 százalékkal emelkedtek.
Az elmúlt tizenkét hónapban, vagyis 2014 márciusa és 2015 februárja között a korábbi tizenkét hónaphoz képest a fogyasztói árak átlagban 1 százalékkal emelkedtek. A Román Nemzeti Bank (BNR) február elején 2,1 százalékra csökkentette az idei inflációs előrejelzését a korábban közölt 2,2 százalékról. A jegybank 2016-ban 2,4 százalékos inflációra számít a korábban közölt 2,6 százalék helyett. Decemberben az éves infláció 0,83 százalék volt.
Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal végrehajtott kombinált légicsapást mért Ukrajnára, az eddigi adatok szerint 12 ember sérült meg a Kárpátalja második legnagyobb városát, Munkácsot ért rakétacsapásban.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Magyarország üdvözli a Trump–Putyin-tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, különös tekintettel egy második Trump–Putyin találkozóra – közölte Orbán Viktor a Facebook-oldalán kedden.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén, Washingtonban.
Mi, magyarok az ország minden tájáról, különböző hátterekkel és tapasztalattal, de egyező céllal és hivatástudattal elértük azt, hogy 45 év után újra megmutassuk a tehetségünket a világnak – jelentette ki Kapu Tibor kutatóűrhajós Magyarországon.
Ukrajna megbízható és tartós békére törekszik, és kész „új biztonsági architektúra létrehozására” – hangsúlyozta hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel való találkozója előtt az X-en.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.
Az elmúlt napokban az Egyesült Királyságban jártunk. Utazásunk során felfedeztük Anglia hangulatos kisvárosait, pezsgő egyetemi központját és nyüzsgő fővárosát.
A nemzetközi határokat nem szabad erőszakkal megváltoztatni, saját területére vonatkozó döntéseket csak Ukrajna hozhat – jelentették ki nyilatkozatban európai vezetők az Alaszkában szombat hajnalban befejeződött amerikai-orosz csúcstalálkozót követően.
szóljon hozzá!