
Fotó: Pinti Attila
A tej és a tejipari termékek általános forgalmi adója (áfa/TVA) is 9 százalékra csökkenhet az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozó mezőgazdasági minisztériumi források szerint. Mint a nevük elhallgatását kérő illetékesek elmondták, a gazdák és a tejfeldolgozók képviselői hétfőn ülnek tárgyalóasztalhoz a szaktárca illetékeseivel, hogy megvizsgálják az erről szóló javaslatot.
2015. március 12., 19:512015. március 12., 19:51
A források szerint pedig van esély arra, hogy a hús, a hal, a gyümölcsök és a zöldségek mellett – amelyek áfacsökkentése szerepel már a kormány által közvitára bocsátott adótörvénykönyv-tervezetben – a tej áfája is csökkenjen.
A Tejipari Munkáltatók Országos Egyesülete (APRIL) nemrég kongatta meg a vészharangot, hogy amennyiben 24 százalék marad az általános forgalmi adó az ágazatban, az elriasztja a fogyasztókat, továbbá még tovább mélyíti a más európai uniós tagállamokból származó és a hazai termékek versenyképessége közötti szakadékot.
Mint ismeretes, a gazdák számára régóta hatalmas gondot okoz, hogy az importtej árával nem tudják felvenni a versenyt. További gondokat fog okozni ugyanakkor a hazai gazdáknak és tejfeldolgozóknak, hogy április elsejétől az egész Európai Unió területén felszámolják a tejkvótarendszert, amelyet 31 éve, 1984-ben vezettek be.
Az Európa Tanács (ET) jelentése szerint fennáll az a veszély, hogy bizonyos övezetekben, ahol most még jelentős szarvasmarhafarmok léteznek, ezek teljesen megszűnjenek. „A portugáliai, olaszországi, görögországi és franciaországi hegyvidéki övezetekben problémák adódhatnak a kvótarendszer beszüntetése miatt. Romániában és Bulgáriában ezek a nehézségek még hangsúlyozottabbak lehetnek” – mutatnak rá.
Az elemzők szerint Romániában a tejtermelés 3,6 százalékkal növekedhet, s a tejárak 2,2 százalékkal csökkenhetnek. Ez azonban úgy mennyiségileg, mint árfekvésben elégtelen, ha a tejtermelés szempontjából fejlett államokat tekintjük, ahonnan Románia már eddig is importált tejet.
Németországban a termelés 7 százalékkal növekedhet (elérheti a 29,2 millió tonnát), Franciaországban 0,2 százalékkal (25,1 millió tonna), Hollandiában 20,5 százalékkal (11,1 millió tonna). Egyedül Nagy Britanniában jósolnak 5,7 százalékos csökkenést.
Dorin Cojocaru, az APRIL elnöke szerint ugyanakkor azzal is érvelt az áfacsökkentés mellett, hogy az intézkedés nyomán valamelyest kifehéredne a piac, vagyis többen adóznának az értékesített termékek után. Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy amennyiben ez nem történik meg, akkor a kormányzat diszkriminálja a tejet más alapélelmiszerekkel szemben, hiszen a tervek szerint legkésőbb jövő év elejére valamennyi esetében már csupán 9 százalékos áfakulcsot fognak alkalmazni.
Darius Vâlcov pénzügyminiszter egyébként egy hete arról beszélt, hogy azt követően lehet beszélni a tej és a tejipari termékek áfacsökkentéséről, hogy a gazdák és a feldolgozók konszenzusra jutnak. „Az egyetlen ok, amiért az adótörvénykönyv tervezetének első verziójába nem került be a tej, az volt, hogy a gazdák ezt nem akarták. Egyet mondtak a gazdák, mást a feldolgozók. Úgy tűnik, megállapodtak, vagy próbálnak megállapodni” – fogalmazott múlt csütörtökön a tárcavezető.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!