
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke jogosnak, de aránytalannak nevezte a nemzetközi szövetség (FIFA) büntetését, amely szerint a magyar válogatott soron következő hazai, románok elleni világbajnoki selejtezőjét zárt kapuk mögött kénytelen lejátszani.
2013. január 16., 17:092013. január 16., 17:09
„A büntetés jogos, ilyen események mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Mértéke azonban indokolatlan és aránytalan” – mondta Csányi Sándor a Papp László Sportarénában szerdán a FIFA döntéséről. Az MLSZ elnöke kiemelte, 10 ezer szurkolóból 100–200 viselkedett elfogadhatatlanul a tavaly augusztusban rendezett Izrael elleni barátságos mérkőzésen. Hozzátette, amennyiben a fellebbezést elutasítják, akkor az ’56-osok terén óriáskivetítőn több tízezer szurkoló nézheti majd együtt a meccset az MLSZ szervezésében. Továbbá jelezte, ha sikerül azonosítani azokat a drukkereket, akik miatt büntetést kapott az MLSZ, akkor rajtuk polgári peres úton behajtják a kieső jegybevételt és a 40 000 svájci frank pénzbüntetést.
A sportvezető az eset kapcsán arról is beszélt, hogy a döntés már november 20-án megszületett, de az MLSZ sem értesült korábban róla. Ezt már csak azért is elfogadhatatlannak tartja, mert a magyar kormány azóta súlyos pénzeket költött a Puskás Ferenc Stadion középső karéjának megerősítésére, hogy a magyar–román meccset minél több szurkoló nézhesse meg a helyszínen.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!