Croitoru: egy euró 6 lejbe is kerülhetett volna

Lucian Croitoru, a BNR elnökének tanácsadója csütörtökön a Gazdaságtudományi Akadémia (ASE) doktoranduszaival folytatott megbeszélésen kifejtette: az IMF támogatása nélkül a lej nagyon leértékelődött volna, az euróárfolyam elérte volna a 6 lejt.

Szőcs Lóránt

2010. május 13., 17:502010. május 13., 17:50

2010. június 06., 19:062010. június 06., 19:06

Galéria
Hangsúlyozta: a 6 lejes árfolyam nem felületes becslés, hanem pontos számítások eredménye. Éppen ezért Croitoru szerint még ha nem is egyezett jól egymással a tavaly kormányon levő két párt, az „egyetlen jó dolog”, hogy mindkét alakulat megértette: Romániának szüksége van a Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatására.

Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke márciusban kifejtette: egy olyan komoly program, mint a IMF-el közös megállapodás hatásai érződnek a gazdaságban, példaként említette az árfolyam kilátásainak változását, az elemzők ugyanis decemberben még 4,6 lejes euróárfolyamra számítottak, 2010 első három hónapja után viszont a jegybank azért aggódik, nehogy túlságosan megerősödjék a lej.

A Román Nemzeti Bank által közzétett átlagárfolyamok szerint tavaly a lej 15,05 százalékkal értékelődött le az euróhoz képest, a 2008-as 3,687 lej/euró szintről 4,2373 lej/euró árfolyamra.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből

A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák
2026. augusztus 13., csütörtök

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
2026. augusztus 13., csütörtök

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok

Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét

Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy
2026. augusztus 13., csütörtök

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek

Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához

Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához
2026. augusztus 13., csütörtök

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét
2026. augusztus 13., csütörtök

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják

Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják
Hirdetés