Bukarestben tárgyalnak a valutaalap illetékesei

A Romániával megkötött hitelmegállapodás keretében kezdte meg a soron következő hetedik és nyolcadik felülvizsgálati látogatását kedden Bukarestben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, amely az idei költségvetésről és a szerkezeti reformokról tárgyal a hatóságokkal.

2013. január 15., 16:352013. január 15., 16:35

A január 29-ig tartó látogatás során a kormány képviselői azt remélik, hogy az első héten sikerül megállapodniuk a nemzetközi hitelezőkkel az idei állami költségvetés-tervezet fontosabb sarokszámairól, valamint az IMF újabb haladékot ad azoknak a kötelezettségeknek a teljesítésére, amelyeket a román hatóságok még nem tettek meg a jelenlegi hitelmegállapodás keretében.

Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter elmondta, az eddig folytatott előzetes tárgyalásokon sikerült jelentős előrelépést tenni a büdzsétervezet véglegesítése érdekében, és reményeik szerint január 21-ig sikerül megállapodniuk a nemzetközi hitelezőkkel. Így a költségvetés már az IMF távozása előtt egy héttel eljuthat a parlamenti szakbizottságokhoz.

Voinea szerint Romániának a szerkezeti reformok terén vannak teljesítetlen kötelezettségei, ezek főleg az állami vállalatok privatizációjára, és működésük hatékonyságának növelésére irányuló intézkedésekre vonatkoznak. Így is vannak azonban eredmények, hiszen az állami költségvetésből fele annyi pénzt fordítottak tavaly az állami vállalatok működésére, mint 2011-ben.

A cél az, hogy a költségvetésből ne kelljen finanszírozni az állami cégek működését, hanem tartsák el magukat, és váljanak nyereségessé. Az IMF ennek érdekében azt kérte Romániától, hogy a versenyszférából érkező tapasztalt külföldi vagy román menedzsereket nevezzenek ki a problémás vállalatok élére. Ez nem valósult meg maradéktalanul, mint ahogy a privatizációban is vannak késések.

Victor Ponta miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy az IMF megérti, tavaly két választás és egy népszavazás volt Romániában, ezért a reformok lelassultak, de azt ígérte, hogy az idén felgyorsítják. Ponta reméli, hogy az eddig nem teljesített kötelezettségekre legkésőbb szeptemberig haladékot kapnak. A kormányfő szerint a mostani látogatáson nem kerül szóba egy újabb esetleges hitelmegállapodás megkötése, hiszen a jelenlegi csak márciusban jár le, és előbb azt kell lezárnia az országnak ahhoz, hogy tárgyalhassanak egy újabbról.

Románia 2011-ben kötött 3,6 milliárd euró értékű elővigyázatossági típusú hitelmegállapodást az IMF-fel, amely később az Európai Bizottság és a Világbank kölcsönével is kiegészült, így annak összértéke eléri az 5,3 milliárd eurót.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés