
A román külügyminisztérium közleményben üdvözölte kedden a trianoni békeszerződés aláírásának 93. évfordulóját.
2013. június 05., 17:552013. június 05., 17:55
„A szerződés szentesítette az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnését, és elismerte Magyarországot független államként: ilyenként az etnikai határai közt létrejött, szuverén, modern Magyarország születési okirata” – állapította meg a román külügyi közlemény. A dokumentum szerint a békeszerződés azért is fontos, mert szentesítette „Erdély 1918. december elsején megvalósult egyesülését Romániával”. A közlemény megállapította, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia csaknem valamennyi utódállama ma már az Európai Unió tagja, és együttműködik egy olyan Európa kialakításában, amely képesnek bizonyult a békés együttélés feltételeinek megteremtésére.
Az Agerpres állami hírügynökség a kommünikéről szóló tudósításában megjegyzi: a román külügyminisztérium azt követően adott ki közleményét, hogy Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés fideszes alelnöke június negyedikét gyásznapnak nevezte, és úgy vélekedett, hogy a Magyarországot feldaraboló trianoni békediktátum a magyarok történelmének legnagyobb tragédiája, az európai hatalmaknak pedig a legnagyobb szégyenük.
Lezsák Sándor kedden, a nemzeti összetartozás napja alkalmából az Országgyűlésben kijelentette: nem mondhatunk le arról, hogy a trianoni, majd a második világháborút lezáró, újabb igazságtalanságokkal terhelt döntésekkel szemben újraépítsük és védjük nemzeti összetartozásunk tudatát.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
szóljon hozzá!