
Az egységes bérezési törvényben szereplő fizetési rácsot csak azután kezdik alkalmazni, ha mindenki visszanyeri a 25%-os levonás előtti fizetését, a minimálbér 2011-ben 670 lej lesz, de azok, akiknek most 600 lej a fizetésük, a 15%-os emelés után 690 lejt kapnak – nyilatkozta Ioan Botiş miniszter.
2010. november 20., 17:322010. november 20., 17:32
2010. december 07., 13:512010. december 07., 13:51
A munkaügyi miniszter egy informális találkozón fejtette ki, hogy ha mindenki visszanyeri a 25 százalékos levonás előtti júniusi fizetését, elkezdhetik az új fizetési rácsba történő besorolást.
Azok az alkalmazottak, akiknek most 600 lej a fizetésük, a jelenlegi bérek 15 százalékos emelése után elérhetik a 690 lejt – emelte ki Botiş. Kifejtette, a minimálbért 2011-ben azoknál alkalmazzák, akiknek ma ennél kisebb a bérük.
A miniszter elmondta, az új bérezési törvény szerint lesznek olyan egészségügyi, tanügyi, művelődésben vagy kutatásban dolgozók, akiknek akár 50 százalékkal is nőhet a fizetésük a 2009/330-as törvényhez viszonyítva.
Kifejtette, egy rezidens orvos mutatója 43,7 százalékkal emelkedik, egy főorvosé 37,3 százalékkal, a kultúra területén 25 százalék az átlag növekedés, az egyes fokozattal rendelkező tanár 26,1 százalékos többletet kap, a kutatók jövedelme 55,1 százalékkal lesz nagyobb. Botiş kiemelte, az állami alkalmazottak egységes fizetési kerettörvénye, amelyet 2011-től kezdenek alkalmazni, elkezdi a különböző funkciók közötti helyes arány megteremtését, az átsorolásokat, 2015-ig méltányossá válik a rendszer.
A miniszter csütörtökön besztercei sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, a fizetések csak akkora mértékben nőnek, amennyit a gazdaság megbír. Arra a kérdésre, mikor lesznek érzékelhetőek az első emelések, Botiş azt válaszolta, 2011 februárjában.
„Az első 2011-es fizetéseknél, azaz februárban az állami alkalmazottak érzékelik majd a bérnövekedést. Nem tudom megmondani, hogy ez jelentős lesz vagy sem. Véleményem szerint a ma Romániájának ez egy jelentős emelés. Nem tudom megmondani, hogy eléri-e a csökkentés előtti szintet, de tudom, hogy folyamatos lesz, minden évben történik majd növekedés.”
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
A Tulceai megyei Delta katasztrófavédelmi felügyelőság (ISU Delta) diszpécser szolgálatát az 112-es egységes segélyhívón értesítették, hogy Luncavița település közelében egy drónt észleltek, amely feltehetőleg a Cetățuia kőbánya területén zuhant le.
Büntetőfeljelentést tett és polgári félként vesz részt az eljárásban annak a Brăila megyei gyermeknek a családja, akit egy égből érkező azonosítatlan tárgy – feltehetően egy dróndarab – ütött fejbe rollerezés közben.
A rendőrség csütörtök este őrizetbe vette azt a sofőrt, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el, akik közül ketten életüket vesztették, a harmadik pedig súlyosan megsérült – jelentette be pénteken a rendőrségi szóvivő.
A hőmérséklet Románia legnagyobb részén a következő négy hétben, szeptember közepéig az ebben az időszakban megszokottnál magasabb lesz, a legnagyobb eltérések nyugaton és a középső országrészen várhatók.
Az elmúlt 24 órában huszonhárom riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai harmincegy embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott pénteken a Facebook-oldalán a Salvamont.
Jócskán lehűlt az idő péntekre virradóan Csíkszeredában, a hivatalos mérőállomáson hat fok alá, 5,7 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.
Nyilvánosan elérhető a magyar rendőrség internetes oldalán a körözési toplista, amelyre ötven keresett személy került fel.
szóljon hozzá!