Borbély-ügy: vitát szült a bűnvádi eljárás elutasítása

Módosítani kell a képviselők jogállásáról és a miniszteri felelősségről szóló törvényt, mivel már két nyomozást is ellehetetlenített, hogy a parlament elutasította a bűnvádi eljárást – jelentette ki csütörtökön Tiberiu Niţu legfőbb ügyész annak kapcsán, hogy a képviselőház szerdán este nem hagyta jóvá a Borbély László volt környezetvédelmi miniszter elleni bűnvádi eljárást.

Balogh Levente

2015. március 12., 16:392015. március 12., 16:39

2015. március 12., 16:392015. március 12., 16:39

Emlékeztetett: a legfőbb ügyészség az elmúlt hónapokban a kormánynak és a képviselőháznak is javaslatokat tett a módosítások kapcsán, kiemelve, hogy a bizonyítékok, illetve az ügyekhez kapcsolódó bármilyen tényező értékelése kizárólag az igazságügyi szervek feladata.

Bár az Európai Bizottság (EB) nem kívánta kommentálni az ügyet, a brüsszeli végrehajtó testület állásfoglalásában leszögezte: figyelemmel követik a fejleményeket.

Az EB egyik, meg nem nevezett illetékese a Mediafax hírügynökségnek a döntést követően elmondta: bár a testület egyedi eseteket nem kommentál, közelről nyomon követi az ügy fejleményeit.

Reagált az Egyesült Államok nagykövetsége is, amely szintén nem kívánta a konkrét ügyet kommentálni, ugyanakkor megjegyezte: a demokrácia alapja az, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő.

Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke ugyanakkor úgy látja: nem rossz, ha a volt miniszterek esetében működik valamilyen parlamenti szűrő. Az RFI rádiónak nyilatkozva azt mondta: Borbélyt is megilleti az ártatlanság vélelme, azon képviselők pedig, akik betekinthettek a dossziéba, vélhetően nem voltak meggyőződve arról, hogy az új feljelentésnek köze van a korábbi ügyhöz, illetve hogy eléggé meggyőző.

Szerinte a szavazásnak nem lesz következménye, és úgy véli, a parlamenti szűrő azért szükséges a volt miniszterek ügyében, mert sok haragosuk lehet, aki neheztel rájuk, amiért nem kötöttek velük meg bizonyos szerződéseket, és ezért feljelenti őket.

Mint arról beszámoltunk, a többrendbeli befolyással üzérkedéssel gyanúsított Borbély elleni bűnvádi eljárás jóváhagyását az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérte, a képviselők azonban 154 vokssal 125 ellenében leszavazták a kérést.

Emiatt ismét nyilatkozatháború robbant ki az ellenzék és a kormányoldal között. Az ellenzék legnagyobb pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szerda este közleményben vádolta meg azzal a kormányfő erejét adó Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy fel akarja támasztani a képviselők „szuper mentelmi jogát.” A liberálisok szerint a PSD voksai mentették meg Borbélyt a bűnvádi eljárástól – mivel a PNL honatyái nyilvánosan szavaztak –, ezzel pedig a kormánypárt arról tett tanúbizonyságot, hogy le akarja járatni a parlamentet.

A PNL szerint fontos lenne, hogy a parlament minél hamarabb elfogadja az általuk benyújtott módosító javaslatot, amely megkönnyítené a honatyák mentelmi jogának megvonását, „hogy ne fordulhassanak többé elő ilyen esetek, amelyek gyengítik a polgárok demokratikus intézményekbe vetett hitét, és rosszat tesznek Romániának.”

Ugyanakkor Marian Neacşu, a PSD képviselőházi frakcióvezetője szerint a szavazásnál a Borbély által azt megelőzően tartott védőbeszéd „érzelmi hatása” döntő befolyással bírt, és úgy vélekedett, mindegyik párt részéről voltak Borbély melletti voksok.

Rámutatott: Borbély beszédéből az világlott ki, hogy az ügyészségi eljárás érvekkel nem kellőképpen alátámasztott. Közölte: ő maga támogatta a bűnvádi eljárást, és párttársainak is ezt javasolta, többségük pedig követte is a felszólítást. A frakcióvezető kizárta, hogy a PSD a parlamenti többség biztosítása érdekében tett volna „szívességet” az RMDSZ-nek.

Mint arról beszámoltunk, a szerda esti szavazás előtt Borbély visszaéléssel vádolta meg az ügyben eljáró nagyváradi DNA-ügyészeket, mivel szerinte kellő kivizsgálás nélkül, csupán egy feljelentés miatt akarják újranyitni a korrupciós dossziéját.

Mint ismeretes, a képviselőház 2012-ben egyszer már elutasította a DNA kérését Borbély ügyében, tavaly pedig az ügyészség ejtette is a vádakat ellene. Idén év elején azonban egy újabb feljelentés miatt kérték a bűnvádi eljárás újrakezdésének jóváhagyását.

Borbély ellen befolyással üzérkedés és hamis vagyonnyilatkozat-tétel kapcsán vizsgálódott a DNA. Az ügyészek szerint Ioan Ciocan, egy avasfelsőfalui üzletember 2011 során Szepessy Szabolcs miniszteri tanácsos közvetítésével megvesztegette Borbély László akkori környezetvédelmi és erdőgazdálkodási minisztert azzal, hogy Lescaci Com Kft. nevű cége költségén mintegy 20 ezer euró értékben végzett lakásfelújítási munkálatokat az RMDSZ-es tárcavezetőnek.

Ennek az volt a célja az ügyészek szerint, hogy Borbély befolyása révén közbeszerzési szerződésekhez jusson a miniszternek alárendelt Vízgazdálkodási Hivatalnál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés