Boldoggá avatták Szatmár vértanú püspökét

Mintegy tízezer ember jelenlétében megtartott ünnepi szentmisén hirdették ki Scheffler Jánosnak, Szatmár vértanúhalált halt püspökének boldoggá avatását a szatmármémeti székesegyház előtti téren vasárnap.

2011. július 03., 19:222011. július 03., 19:22

A Szatmári Egyházmegye 1942-ben felszentelt megyéspüspökének életét szociális érzékenysége, az elnyomottak és az üldözöttek védelme kísérte végig. Szembeszegült a romániai katolikus egyházat a pápától elszakítani akaró kommunista törekvésekkel, ezért előbb kényszerlakhelyre vitték, majd letartóztatták. Jilava börtönében halt meg 1952. december 6-án.

Schönberger Jenő római katolikus szatmári megyéspüspök köszöntője után Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa olvasta fel a boldoggá avató határozatot, majd leleplezték Scheffler János arcképét. A vértanú püspök életének ismertetetése után Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatott be szentmisét, tudósít az MTI.

A katolikusság fontos eseményén számos vallási vezető, többek között Francisco-Javier Lozano apostoli nuncius, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Ioan Robu bukaresti érsek, Ternyák Csaba egri érsek, Lucian Murean fogaras-gyulafehérvári görög katolikus nagyérsek, valamint Románia és Magyarország római és görög katolikus egyházmegyéinek mintegy kétszáz papja és több mint harminc, püspöki rangot elért főméltósága vett részt. A világi vezetők közül többek között Semjén Zsolt magyar és Markó Béla román miniszterelnök-helyettes, Csehi Árpád, a Szatmár megyei tanács elnöke, valamint Habsburg György, Habsburg Kristina és Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg tette tiszteltét az eseményen.

A Szatmárnémeti régi főterét zsúfolásig megtöltő hívek előtt megtartott prédikációjában Erdő Péter rámutatott, hogy Scheffler János tanúságtétele messze túlmutat egyetlen egyházmegye határain, üzenete mindenkihez, püspökökhöz, papokhoz, hívő emberekhez, de még a nem hívő világhoz is szól. „Ez pedig azért van így, mert bensőségesen összeforrt Krisztussal, aki az egész emberiség Megváltója” – hangoztatta.

Életét felidézve elmondta: 1910. július 6-án szentelték pappá, kánonjogból és teológiából szerzett doktorátust, volt káplán, plébános, teológia- és hittanár, gimnáziumi igazgató. Számos kánonjogi tanulmányt tett közzé, de nem tért ki az állam és az egyház viszonyának komoly és aktuális jogi kérdései elől sem.

Kiemelte: a szatmárnémeti székesegyházban felszentelt püspök megszervezte az egyházmegyei hivatásgondozást, magyarra fordította Spirago felnőtt katekizmusának harmadik kötetét és más fontos műveket. „De nem csak a betű és a szó embere volt – hangsúlyozta Erdő Péter –, hanem végigkísérte életét a szegények, az elnyomottak és az üldözöttek iránti szeretet.” A háború idején közbenjárt a magyar hatóságoknál nagybányai román püspöktestvére szabadon bocsátása végett, megpróbálta segíteni a gyűjtőtáborba hurcolt zsidókat, s személyesen járt közben sváb származású hívei deportálásának megakadályozása érdekében.

Igazi apostolutódként nyitott volt a szíve mindenki felé, közben pedig mély, szinte misztikus lelki életet élt. „Szíve készteti, hogy állandóan mondjon az Atyának valamit. Atyám, végtelenül szeretlek, egész emberi életemet feláldozom dicsőségedre. Fogadd el egészen elégő áldozatomat: földi életemet” – idézte Erdő Péter Scheffler János sorait az általa írt lelkigyakorlatos könyvéből, amelyet a püspök 1950-ben, száműzetése alatt írt meg.

Mint Jézus, ő is kész volt szeretetből és hűségből feláldozni egész életét, nem tagadta meg soha Jézus Szívéhez és a katolikus egyházhoz való hűségét. Ezért kellett börtönt szenvednie, ezért halt vértanúhalált – fogalmazott szentbeszédében a bíboros. Erdő Péter elmondta: halála helyszínén, a jilavai börtönben ugyanolyan módon pusztították a rabokat, mint másutt a sztálinista világban, így Magyarországon: fűtés nélküli, nyitott ablakú szobában tartottak embereket egész télen át. Ilyen körülmények között halt meg boldog Meszlényi Zoltán és Sándor Imre is.

Scheffler János boldoggá avatási eljárásának megindítását Reizer Pál püspök kezdeményezte a papok és hívek kérésére. A tanúkihallgatásokat is tartalmazó ügyiratcsomót 1996. december 5-én adták át hivatalosan a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának. XVI. Benedek pápa 2010. július 1-én hagyta jóvá a boldoggáavatási dekrétumot.

A legutóbbi magyar boldoggá avatást 2010. október 30-án tartották: a nagyváradi római katolikus székesegyházban Bogdánffy Szilárd nagyváradi vértanú püspök boldoggá avatását hirdették ki. Azelőtt, 2009. október 31-én Meszlényi Zoltán egykori esztergomi segédpüspököt, 2006-ban pedig a második világháború idején vértanú halált halt Salkaházi Sára szociális testvért avatták boldoggá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
Hirdetés
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

2025. október 28., kedd

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek
2025. október 28., kedd

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van
Hirdetés
2025. október 27., hétfő

Szexuális bűncselekményekért összesen 74 év börtönre ítélték egy román bűnbanda tagjait Skóciában

Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.

Szexuális bűncselekményekért összesen 74 év börtönre ítélték egy román bűnbanda tagjait Skóciában
2025. október 26., vasárnap

Az európai ország, ahol két miniszter is lemondott azonnal egy gyilkossági ügy miatt

Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.

Az európai ország, ahol két miniszter is lemondott azonnal egy gyilkossági ügy miatt
2025. október 26., vasárnap

Hiperszonikus nukleáris fegyver tesztelését jelentették be az oroszok

Tesztelték a Burevesztnyik hiperszonikus, pilóta nélkül manőverező repülőgépet október 21-én – jelentette Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke Vlagyimir Putyin elnöknek vasárnap egy vezetési ponton.

Hiperszonikus nukleáris fegyver tesztelését jelentették be az oroszok
Hirdetés