
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
A tiltakozó akciók felfüggesztéséről döntött szerdán a mentőszolgálatok szakszervezeti szövetsége. Tájékoztatásuk szerint azért szüntették be a tiltakozást, mert ígéretet kaptak Marcel Ciolacu kormányfőtől és Simona Bucura-Oprescu munkaügyi minisztertől helyzetük rendezésére.
2023. november 22., 18:352023. november 22., 18:35
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) szerdán közölte, hogy a kilenc éhségsztrájkoló szakszervezeti vezető kedd este 21 órakor beszüntette a sztrájkot, és szerda reggel a mentőszolgálatok székházai előtti tiltakozó akciókat is lezárták, miután a miniszterelnöktől és a munkaügyi minisztertől ígértet kaptak, hogy „a prioritások és a reális lehetőségek függvényében”, egy mindkét fél által elfogadott ütemterv szerint rendezik követeléseiket – számol be az Agerpres hírügynökség.
A szakszervezetek keddi közleménye szerint a mentőszolgálatosok tiltakozását az váltotta ki, hogy a november 20-án elfogadott új nyugdíjtörvény szerint nem jogosultak a különleges munkakörülményekért járó nyugdíjra. Kedden 10 és 12 óra között országszerte tüntettek a megyei mentőszolgálatok székhelyén a nem szolgálatban levő alkalmazottak, kifejezve szolidaritásukat az éhségsztrájkba lépett szakszervezeti vezetőkkel.

A megyei mentőszolgálatok székhelyén tüntetett kedden 10 és 12 óra között a nem szolgálatban levő alkalmazottak egy része, kifejezve ezzel támogatásukat az éhségsztrájkba lépett öt szakszervezeti vezetővel szemben.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!