Környezetszennyezési bélyegilletéket vezet be a kormány az autóregisztrációs adó helyett – jelentette be Victor Ponta miniszterelnök a hét végén.
2013. január 06., 15:322013. január 06., 15:32
A kormányfő hozzátette: a bélyegért a régi, illetve szennyező autók tulajdonosainak többet kell majd fizetniük, míg a korszerűbb autókra kisebb illetéket állapítanak meg a motor hengerűrtartalma és környezetszennyezési besorolása függvényében. Az elektromos autókra és hibridekre nem vetnek ki illetéket. A környezetszennyezési bélyegilleték az autóregisztrációs adót váltja, amelyet Bukarest több ízben módosított, mert az Európai Unió kifogásolta az áruk szabad mozgásának korlátozását. Az ország 2007-es uniós csatlakozása óta vámmentesen lehet használt autót bevinni Nyugatról: a bukaresti hatóságok a regisztrációs adóval próbálták meggátolni, hogy az ország Európa autótemetőjévé váljék.
Az Európai Bíróság 2011 áprilisában állapította meg, hogy Románia megsérti az európai uniós jogot azzal az adóval, amellyel a gépjárműveket a törzskönyvezéskor terhelik. A kormány emiatt 2012-től csökkentette a regisztrációs adót, ám azt – a diszkrimináció elkerülése érdekében – a 2007 előtt törzskönyvezett autókra is ki akarta terjeszteni.
A 2012 januárjában kezdődött kormányellenes tüntetések közepette a régi autók adásvételének megadóztatását egy évig felfüggesztették, de 2013. január elseje óta ismét érvényben van az a jogszabály, amely szerint az első tulajdonosváltáskor regisztrációs adót kell fizetni minden olyan autóra, amelyre még nem fizettek ilyet. A regisztrációs adó néhány száztól néhány ezer euróig terjed, a bíróságok azonban futószalagon hozzák azokat az ítéleteket, amelyek – az uniós jogra alapozva – törvénytelennek minősítik az adót, és visszafizetésére kötelezik az államot. Az új illetékről egyelőre csak a szaktárca tájékoztatóját hallgatta meg pénteki ülésén a bukaresti kormány, bevezetésének időpontjáig az autóregisztrációs adó marad érvényben.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
szóljon hozzá!