Az Omega is fellép a Kolozsvári Magyar Napokon

Kolozsvár várossá nyilvánításának a 700. évfordulója jegyében szervezik az idei kolozsvári magyar napokat, amelyekre augusztus 14. és 21. között kerül sor.

MTI

2016. április 13., 15:422016. április 13., 15:42

A rendezvénysorozatot meghirdető sajtótájékoztató meglepetésvendége Kóbor János, az Omega énekese volt, aki együttese kolozsvári fellépését jelentette be. Kóbor János elmondta: először állnak majd a kolozsvári közönség elé, ezért úgy gondolják, hogy az Omega 55 évét átfogó koncertet kell tartaniuk Kolozsvár főterén. Az Omega-koncert az idei magyar napok zárórendezvénye lesz augusztus 21-én.

Gergely Balázs, a magyar napokat szervező Kincses Kolozsvár egyesület elnöke elmondta, a hétszáz éves évfordulóra megannyi rendezvény fogja ráirányítani a figyelmet. A Kincses Kolozsvár Egyesület és a Kriterion könyvkiadó erre az alkalomra jelenteti meg a város történeti kronológiáját, melyet Gaál György helytörténész készít. Augusztus 19-én, a várossá nyilvánítás tényleges évfordulóján Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját nézheti meg a közönség a főtéri nagyszínpadon a Kolozsvári Magyar Opera előadásában.

Gergely Balázs elmondta, hogy idén három színpadon lépnek fel a fesztivál előadói. A főtéri és a Farkas utcai színpad mellett a Fogoly utcában is színpadot állítanak fel, amelyen dzsessz és blues rajongóinak kívánnak élményeket szerezni.

Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere arról számolt be, hogy idén 20 százalékkal sikerült növelni a magyar napok kolozsvári önkormányzati támogatását, mely immár eléri a 360 ezer lejt. Gergely Balázs hozzátette, hogy ezzel Kolozsvár város lett a fesztivál legjelentősebb támogatója. A főszervező szerint a magyar napok idei költségvetésének mintegy felét biztosítják közpénzből. A kolozsvári önkormányzat mellett a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Kulturális Alap is kiemelt támogató.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 24., kedd

Több mint 30 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a háború kitörése óta

Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.

Több mint 30 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a háború kitörése óta
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Mestertervet eszelt ki egy magyar apa a kábítószerkereskedők ellen, miután gyermeke válságos állapotba került a drogtól

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.

Mestertervet eszelt ki egy magyar apa a kábítószerkereskedők ellen, miután gyermeke válságos állapotba került a drogtól
2026. február 23., hétfő

A hatóságok szerint már célozni akart a puskával a behatoló Donald Trump floridai otthonánál

Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.

A hatóságok szerint már célozni akart a puskával a behatoló Donald Trump floridai otthonánál
2026. február 19., csütörtök

Donald Trump: Orbán Viktor a teljes támogatásomat élvezi

Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.

Donald Trump: Orbán Viktor a teljes támogatásomat élvezi
Hirdetés
2026. február 17., kedd

Nicușor Dan szerint a Béketanács-ülésen való jelenlét tisztázza az USA-val fennálló kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét

Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dan szerint a Béketanács-ülésen való jelenlét tisztázza az USA-val fennálló kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét
2026. február 16., hétfő

Szijjártó Péter: fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá a magyar és az amerikai kormány

Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.

Szijjártó Péter: fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá a magyar és az amerikai kormány
2026. február 14., szombat

Orbán Viktor: a 2026-os év a győzelem éve lesz

A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.

Orbán Viktor: a 2026-os év a győzelem éve lesz
Hirdetés
2026. február 13., péntek

Nicușor Dan: George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban

George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.

Nicușor Dan: George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban
2026. február 09., hétfő

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak egy Wizzair-járathoz

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.

Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak egy Wizzair-járathoz
2026. február 09., hétfő

Fel nem használt maszkok milliárdjait égetik el Németországban

Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.

Fel nem használt maszkok milliárdjait égetik el Németországban
Hirdetés