
Az Alkotmánybíróság hétfőn többségi szavazattal úgy döntött, alkotmányellenes a lusztrációs törvény és így elfogadta a több képviselő által megfogalmazott kifogásokat.
2010. június 07., 17:212010. június 07., 17:21
Az Alkotmánybíróság a törvény kihirdetését megelőző ellenőrző eljárás során hagyta jóvá 29 szenátor és 58 képviselő kifogását, mely értelmében a lusztrációs törvény alkotmányellenes, mert időlegesen korlátozza, hogy vezető tisztséget, közjogi méltóságot töltsenek be azok, akik 1945. március 6. és 1989. december 22. között a politikai és elnyomó hatalom tagjai voltak, áll az Alkotmánybíróság közleményében.
„Az Alkotmánybíróság többségi szavazattal megállapította, hogy a törvény alkotmányellenes” – derül ki a dokumentumból. Az indoklását a döntéssel együtt közzéteszik a Hivatalos Közlönyben. A döntés végleges és kötelező érvényű, közlik Románia elnökével, a parlament két házának elnökeivel és a miniszterelnökkel.
A benne ülő ötéves kisfiúval együtt lopott el egy autót egy húszéves férfi a Pest vármegyei Sülysápon szerdán, majd a gyermeket hat kilométerrel arrébb Úriban egy bolt előtt magára hagyta és továbbhajtott.
Újra bevezeti a kötelező sorkatonai szolgálatot a Romániával délnyugatról határos Szerbia. Idén decembertől vagy jövő év márciustól tervezik újraindítani.
Megvásárolja a medgyesi Automecanica Rt. többségi részvénycsomagját a török Otokar. A Koç Grouphoz tartozó Otokar a szárazföldi harcászati eszközök legnagyobb törökországi exportőre.
Egy ember meghalt, négyen súlyosan megsérültek kedden este Barcelona térségben egy újabb spanyolországi vonatbalesetben – közölte a katalán rendőrség.
Két román állampolgár könnyebb sérüléseket szenvedett a spanyolországi Córdoba térségében történt vasúti balesetben – erősítette meg hétfőn a külügyminisztérium.
Halálos vonatbaleset történt a dél-spanyolországi Córdoba közelében, amelyben legkevesebb 39 ember életét vesztette, a sérültek száma hetven fölött van, legalább 24 ember sérülése súlyos, közülük négy kiskorú – írja az EFE spanyol hírügynökség.
Pánik tört ki egy németországi autópályán, miután egy ittas román sofőr közel 30 kilométeren át a forgalommal szemben vezetett. Összefogással tudták feltartóztatni.
Adrian Ahrițculesei január 9-én elérte a Déli-sarkot, és ezzel beírta magát a történelembe: ő az első román állampolgár, akinek sikerült elérnie az Antarktisz mindhárom fontos pontját – jelentette be a hegymászó menedzsere, Ștefan Adrian Jurca.
Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.
Legalább 40 ember vesztette életét szombaton, az Egyesült Államok venezuelai műveletében, amelynek során elfogták Nicolás Maduro elnököt – írja a New York Times egy venezuelai tisztviselőre hivatkozva.
szóljon hozzá!