
Fotó: Grigore Popescu/Agerpres
Elutasította hétfői ülésén az alkotmánybíróság a Diana Șoșoacát a májusi elnökválasztásról kizáró BEC-döntés elleni fellebbezést. A testület elutasította a George Simion elnökjelöltsége elleni óvásokat is.
2025. március 17., 18:262025. március 17., 18:26
A Központi Választási Iroda (BEC) szombaton jelentette be, hogy az alkotmánybíróság tavalyi határozata alapján
A döntését ismertető közleményében az intézmény emlékeztetett: a 2024/2-es számú határozatában az alkotmánybíróság megállapította, hogy a politikus meggyőződései, magatartása és nyilvános állásfoglalásai ebben a választási ciklusban ellentétesek voltak az alkotmányos elvekkel és értékekkel, a BEC pedig köteles érvényt szerezni ennek a határozatnak.
A közlemény szerint ilyen körülmények között fölösleges megvizsgálni azt, hogy Diana Șoșoacă teljesíti-e a jelöltsége iktatásának további feltételeit.
Diana Șoșoacă mellett további négy jelöltség iktatását utasította el szombaton a BEC.
Ezt a döntést többen is megóvták az alkotmánybíróságon, de a testület mindegyik óvást elutasította.

Szombati ülésén a Központi Választási Iroda (BEC) elutasította az SOS Románia párt elnöke, Diana Șoșoacă jelöltségét, viszont jóváhagyta a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion indulását az elnökválasztáson.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy beleegyezne egy olyan megállapodásba, amely leállítaná a harci cselekményeket a jelenlegi frontvonal mentén, mivel ez szerinte a háború lezárásának megvalósítható módja.
Kihirdették hétfő este a francia nagyvárosokban az első kijárási korlátozásokat a prefektusok, hogy megakadályozzák az újabb erőszakos cselekményeket és éjszakai fosztogatásokat.
szóljon hozzá!