Fotó: Kristó Róbert
A vasutas szakszervezetek azzal fenyegetőznek, leállítják a vonatokat, ha az állami vállalatoknál, így a CFR-nél is alkalmazzák a 25 százalékos fizetéscsökkentést – nyilatkozta Iulian Măntescu, a Mozdonyvezetők Szövetségének elnöke.
2010. május 13., 17:292010. május 13., 17:29
Fotó: Kristó Róbert
A szakszervezeti vezető elmondta, a vasúti alkalmazottak fizetése 2010-ben már 26 százalékkal csökkent a 2009-eshez képest, és év végéig 10 000 embert készülnek elbocsátani.
„Ez elfogadhatatlan, még egy fizetéscsökkentést nem viselünk el. Várjuk, hogy megjelenjen a sürgősségi rendelet, hogy lássuk, mihez kezdenek az így megtakarított pénzzel, a vállalatnál marad befektetésre, vagy a miniszterelnök által emlegetett szolidaritási alapba kerül. Akár a vonatokat is leállítjuk, ha erre lesz szükség” – emelte ki Măntescu.
A vasútban működő 14 vállalat és társaság idén 10 000 alkalmazottat bocsát el, legtöbben, 6700-an a teherszállítástól kénytelenek távozni. Az utasszállítástól 1100 embert, a karbantartó, javító személyzettől pedig 800-at tesznek utcára.
A szakszervezeti vezetők úgy vélik, a fizetések 25 százalékos csökkentése az állami tulajdonban levő vállalatok alkalmazottai esetében ellentmond a kollektív munkaszerződéseknek és szakemberek távozásához vezethet, emiatt nagyon sokan vonulnak majd utcára.
Nem kell aggódni, itt vannak, csak épp a streamingplatformok inkább az új produkcióikat ajánlják. De mi van akkor, ha egy régi, kedvenc sorozatunkat néznénk újra Netflixen? Akkor bizony sokszor csalódás érhet.
Felszállt szombaton 18 óra 5 perckor a fetești-i támaszpontról a román légierő két F-16-os vadászgépe megfigyelni Románia légterét, miután Oroszország drónokkal támadta Ukrajna dunai kikötőit – tájékoztatott a védelmi minisztérium.
Daniel David oktatási miniszter szombaton kijelentette, hogy lemond, ha a parlament elfogadja a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyszerű indítványát.
A kormány sajtóirodája szombaton pontosította, hogy az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetéséről a koalíció már korábban döntött.
Gyarmathy Éva pszichológus harminc éve foglalkozik az idegrendszeri fejlődéssel, többek között a többszörösen kivételes tehetségekkel, valamint tanulási, figyelem-, hiperaktivitás- és autizmus spektrumzavarokkal. Vele beszélgettünk Sepsiszentgyörgyön.
Románia a háború kezdetétől 23 katonai segélycsomagot küldött Ukrajnának, amelyekről a szomszédos országgal közösen döntöttek, az ukrán szükségletek és a román hadsereg készleteinek függvényében – közölte szombaton a védelmi miniszter.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem ért egyet az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetésével, ezt a döntést nem vitatta meg a kormánykoalíció – közölte szombaton a Facebook-oldalán Sorin Grindeanu.
Rekordszámú pályázó adta be jelentkezését a Határtalanul program idei kiadására, amely révén magyarországi diákok utazhatnak a külhoni magyarlakta területekre – jelentette be Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
A Moody's Ratings nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia BBB-/A-3 szintű befektetési ajánlású adósbesorolását, és megőrizte a hozzá rendelt negatív kilátást is.