
Fotó: Kristó Róbert
Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke szerint a szeptember–december időszak lesz a legnehezebb mind a lakosság, mind a kormány számára, így megoldásokat kell találni annak bizonyítására, hogy belátható időn belül kilábalunk a válságból.
2010. július 30., 19:032010. július 30., 19:03
Fotó: Kristó Róbert
Pénteki, sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Borbély azt mondta: az RMDSZ elemzést kért koalíciós partnereitől, a szövetség pedig készített is egy előzetes elemzést a kormányzás első hét hónapjáról. Szerinte a kormánynak olyan „fájdalmas intézkedéseket kellett hoznia, amelyekre az év elején nem számított”, és az RMDSZ szolidáris volt a kormánnyal, még ha a nyugdíjak ügyében „sokkal árnyaltabb” volt is az álláspontja. Ugyanakkor Borbély szerint az átszervezési intézkedésekre szükség van, így a decentralizációra vonatkozókra is.
„Arra kérjük koalíciós partnereinket, tárgyaljunk ismét a decentralizációról, mert tudomásom szerint ez idáig csak az egészségügyi tárca és az egészségügyi miniszter hajtott végre valós decentralizációt” – mondta az RMDSZ-es politikus. Szerinte más kérdésekről is beszélni kellene, például a tanügyi törvényről. „Mindenki azt hiszi, az oktatási törvény az RMDSZ törvénye. Pedig az mindenkié, nagyon fontos decentralizációs döntések szerepelnek benne, de más intézkedések is. Nem nekünk kellene mindennap sürgetnünk azt, hanem mindenkinek” – szögezte le Borbély. Szerinte elemzésre van szükség koalíciós szinten.
„Van kormányprogramunk, vannak bizonyos határidők, meglátjuk, mi történik, és utána beszélhetünk a hogyan továbbról. Ami a koalíciót illeti, eltelt hét hónap, és vonalat kellene húznunk, nézzük meg, melyik minisztérium hogyan teljesített. Végezzük el ezt az elemzést a koalíció szintjén is, és meglátjuk, mit teszünk ősszel” – fejtette ki az RMDSZ ügyvezető alelnöke. Szerinte a szeptember–december periódus lesz a legnehezebb, mivel a fizetések csökkentek, és a lakosság elégedetlen lesz. „Akkor kell megoldásokat találnunk, hogy bebizonyítsuk, belátható időn belül képesek vagyunk kilábalni a válságból, és nem csak elvenni, tudunk a lakosságtól. Következeteseknek kell lennünk, tisztán kell kommunikálnunk, a koalíción belül tárgyalunk erről” – fűzte hozzá Borbély.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.
Sietett, nehogy odaégjen a kalács a sütőben – ezzel magyarázta a gyorshajtás egy 35 éves nő, miután a Konstanca megyei rendőrök 176 km/órával mérték be az autóját.
Két nő is kórházba került Jászvásáron, miután háztartási balesetet szenvedtek a húsvéti asztal előkészítése közben. Egyikük sürgősségi beavatkozásra szorult, miután az ujja beleszorult egy turmixgépbe.
Maros, Hargita és Kovászna megye több települése, természeti kincse is felkerült Az év úti célja vetélkedő döntősei közé. Szavazatunkkal támogathatjuk.
Mindössze néhány óra leforgása alatt a Hargita megyei rendőrök három ittas sofőrt is elkaptak pénteken este.
Tudják, mi a közös Kásás Tamásban, Nagy Feróban vagy éppen Fábry Sándorban? Hogy mindnyájan székelyföldi kötődéssel bírnak – és még sok hozzájuk hasonló közismert ikon igazolja a régi tézist, miszerint a nemzet egy és szétválaszthatatlan.
Vörös beavatkozási tervet aktiváltak Szeben megyében, miután egy három járművet és hét embert érintő balesethez riasztották a mentőegységeket. Egy mentőhelikoptert is a helyszínre vezényeltek Marosvásárhelyről.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
Csökkentek az üzemanyagárak Romániában, a változás pedig Székelyföldön is érzékelhető: az adatok szerint több Hargita megyei töltőállomáson is 9 lej alatt tankolható a benzin, miután rövid idő alatt több lépcsőben is mérsékelték az árakat a kutak.
Akik még nem adták le levélszavazatukat, már nem lehetnek biztosak, hogy a postai úton feladott boríték időben megérkezik. Ezért fontos, hogy azokat az RMDSZ vagy az Eurotrans Alapítvány irodáin keresztül juttassák el, vagy a konzulátuson adják le.
szóljon hozzá!