A maghasadástól a nemzetegyesítésig

Történt ugyanis, hogy a Paksi Atomerőmű Zrt. előzmény nélküli nyitást kezdeményezett a határon túli sajtó irányába: erdélyi, vajdasági, dél- és felvidéki, illetve kárpátaljai médiaorgánumok képviselőit invitálta Paksra, hogy bebizonyíthassák: a nemzeti kommunikáció, az anyaországtól elszakadt magyarság legalább olyan fontos számukra, mint a villamos-energiatermelés. Előbbiről határozottan meggyőződtünk, utóbbiba pedig – üzemlátogatást és felhasználóbaráttá butított eljárásismertetőt követően – „képbe kerültünk”.

Bizalom

Délután hatra, ünnepi vacsorára vagyunk hivatalosak a paksi atomerőmű leányvállalata által működtetett Erzsébet Nagy Szállodába. A gyönyörűen felújított, patinás, műemlékjellegű épületnek és vendéglátóinknak azonban várniuk kell – a célállomás előtt mindössze két kilométerrel baleseti helyszínelés zajlik. Feszültségünket egyetlen tény csillapította, hogy nem velünk történt az eset, így nincs más dolgunk, mint várni és még mindig várni.

Aztán a kötelező köröket – bejelentkezés, szállásfoglalás – letudva, a paksiak kimondott-kimondatlan vágya teljesült, megszűntek a határok, délvidéki nevettetett anyaországit, erdélyi üdvözölt kárpátaljait és vajdasági koccintott felvidékivel. Azonnal kialakult a bizalmi légkör, de rögtön tegyük hozzá, nem véletlenül, ugyanis meg kell adni, roppant értenek ehhez a paksiak. És itt most nem az atomerőmű 75 százalékos lakossági támogatottságára gondolunk, hanem arra a kommunikációs tevékenységre, nevezetesen arra a kommunikációs vezetőre, aki garanciát vállal biztonságért, bizalomért, élhető jövőképért. Ki másra is lehetne jobban rábízni az említett feladatokat, mint arra az olimpiai- és világbajnok cselgáncsozó Kovács Antalra, akivel kapcsolatban a nemzetnek kétsége sem merülhet, hogy ha egyszer belefog valamibe – legyen most közgazdászként osztályvezető – azt csúcsra viszi. Kételyeink nekünk sem voltak, s ha lettek volna is, bizton állíthatom, az atomerőműben tett látogatásunk során szertefoszlottak.

Biztonság

Az informális bizalomépítést a szabályok, rendek és rendszerek bemutatása követte. Az atomerőmű több mint 500 hektáros összterületére érve, már a bejáratnál érezhettünk, hogy „nagyban folyik itt a munka”: saját buszpályaudvarral bír a zrt., az üzemblokkok – ahol a konkrét energiatermelés zajlik – mellett olyan „apróságok” működnek, mint a nemzetközileg elismert Karbantartó Gyakorlóközpont (ahová a világ legkülönbözőbb tájairól érkeznek szakemberek, hogy ismereteiket elmélyítsék) a Tájékoztató és Látogatóközpont vagy az Atomenergetikai Múzeum.

Nos, ha eddig a bizalomépítésről értekeztünk, akkor az üzemblokkokhoz érve – rögtön hozzáteszem: teljesen érthető módon – az ellenőrzés kerül előtérbe. Esetünkben csak a fémdetektoros beléptető rendszert használták állításunk valódiságát ellenőrizendő, azt mindjárt kétszer is, ám mint kiderült, dolgozóikkal szigorúbban bánnak: alkoholszondás kontroll alá vetik őket, sőt a közeljövőben drogtesztet is terveznek bevezetni belépéskor.

Kettő lesz az egyből

A maghasadás folytán hőtermelés zajlik, s a hőerőműveket már többen is ismerik. Voltaképp ezzel pontot is tehetnénk az atomerőmű ismertetésének leírására, de akkor jogosan merül fel a kérdés, hogy miért kellett közel hétszáz kilométert utazni, illetve majd fél napot eltölteni az üzemben, hogy betekintést nyerjünk az atomerőmű működésébe. Egyszerű a válasz: a látvány. Erre pedig a leghasznosabb az üzemen belül működő Karbantartó Gyakorlóközpont, ott szembesülhet a látogató az atomreaktor tizenkét méter magas, hatalmas, hengeres, vastag falú acéltartályával, az ebbe kerülő kisebb acéltartályokkal, meg a reaktor aktív zónájában található urán-dioxid fűtőanyag modelljével.

A központban gyakorlatilag elemeire bontva mutatják be a reaktorblokkokat, minden egyes részhez külön magyarázat dukál. Így derül ki a látogató számára, hogy a fűtőanyagban végbemenő nukleáris láncreakció hőjét egy zárt rendszeren belül keringő víz szállítja el a gőzfejlesztőbe, mely az előállított gőzzel mozgásban tartja a fejlesztőhöz rendelt turbinákat. Utóbbiak a hozzájuk kapcsolt generátorokon keresztül villamos áramot termelnek, mely transzformátorokon át kerül a hálózatba. „Apró” technikai részlet, hogy a hőszállító közeg, a víz nyomását megemelik, így az 300 Celsius-fok körüli hőmérsékleten sem forr el. Az ilyen forróságon fejlesztett gőzt „munkavégzés után” le kell hűteni, ismét vízzé kell alakítani. Ehhez a Duna vizét használják fel, másodpercenként több mint száz köbméter vizet emelnek ki, amit átlagosan 8 Celsius-fokkal felmelegedve engednek vissza a folyóba. Mindez a visszaengedés ötszáz négyzetméteres területén egyfokos felmelegedést eredményez.

Volt és lesz energiatermelés

A paksi atomerőmű négy reaktorblokkja 1982–1987 között kezdte meg a működését, blokkonként harmincéves élettartammal. Az ezredforduló küszöbén megvalósíthatósági tanulmányt készítettek az üzemidő húszéves meghosszabbítására, melyet az első reaktorblokk esetében jóváhagytak, a másodikra pedig jövőre várják a hosszabbítást. 2016–2017-től a további két blokk üzemidő-hosszabbítása kerül napirendre, ám ehhez már most el kell kezdeni a felkészülést. A hosszabbításon túl egyéb tervei is vannak az erőmű vezetőségének, a jövőben két új reaktorblokkot építenének.

Az atomerőmű érvei mellett ugyanakkor megkerülhetetlen a személyes tapasztalat, hiszen hazatérésünk óta rendszeresen szögezik hozzánk, hogy veszélyes-e, kockázatos-e az erőműben folyó munka. Nos, ha a tiszta és rendezett városkép, a hosszú távú energiastratégia, a jólét jelei meg az emberekkel történő rendszeres kapcsolattartás, legyen szó anyaországi vagy határon túli nemzettársról veszélynek számít, akkor e sorok írója ezentúl a veszélyt keresi.

A halászattól az atomerőműig

Kurta, mintegy másfél órás városnéző körutunk inkább a közvetlensége miatt marad emlékezetes, ugyanis a város egykori polgármestere, Herczeg József olyan személyes tapasztalatokat, élményeket társított a látnivalókhoz, melyek nem lehetnek sajátjai a különböző lexikonoknak, úti beszámolóknak. Így került terítékre Makovecz Imre és a város kapcsolata, amikor a neves építész által tervezett Szentlélek-templomnál jártunk, vagy az egykoron szebb időket is megélt paksi konzervgyár, melynek munkáját idegenvezetőnk több éven át irányította. Paksot – tekintettel a Duna-parti elhelyezkedésre – komoly halászati tevékenység jellemezte, melyről ma rekordméretű példányt kiállító kirakat, egy-egy part menti halászbárkában megkötendő halvásár, múzeumban fellelhető fotográfiák tanúskodnak.

Apropó múzeum, ha már Pakson járunk, ne hagyjuk ki a Városi Múzeumot, mely több egyedi, ritkaságnak számító lelettel bír, de időszakos – ottjártunkkor római temetkezési – kiállításai is elvarázsolják a látogatót.

Szoros kapcsolat Székelyfölddel

A paksi atomerőműbe Hamvas István László vezérigazgató meghívására érkeztünk, aki a látogatást megelőző este – rendhagyó módon – külön beszélgetésre invitálta a határon túli sajtó képviselőit. Az atomerőmű tervei, kommunikációs tevékenysége mellett előtérbe került az igazgató személye is, akit szoros kapcsolat fűz Székelyföldhöz. Rendszeresen ellátogat Udvarhelyszékre, ha van három szabad napja egyet biztos, hogy a székelyek között tölt a zeteváraljai víztározó környékén.