A Caritas a haiti földrengés túlélőinek gyűjt

Érezz együtt velük! A haiti földrengés áldozatainak szüksége van a segítségedre! Ezekkel a szlogenekkel indított a romániai Caritas Konföderáció gyűjtést a haiti földrengés túlélőinek megsegítésére.

Máthé László Ferenc

2010. január 21., 12:072010. január 21., 12:07

2010. január 21., 12:192010. január 21., 12:19

Galéria

Mint ismeretes, az utóbbi két hétben két pusztító erejű földrengés rázta meg Haiti fővárosát, Port-au-Prince-t, és a becslések szerint több mint 200 ezer halálos áldozatot követelt a katasztrófa, illetve több százezren maradtak hajlék, élelem és ivóvíz nélkül. Haiti kórházai – amelyek nagy része szintén megrongálódott a földrengés miatt – képtelenek ellátni a sebesülteket.

A Caritas Haiti szervezete, annak ellenére, hogy irodáik megrongálódtak, és vezetőjük, Joseph Serge Miot érsek is a földrengés áldozata lett, azonnal a túlélők megsegítésére sietett. Raktáraikból élelmet, takarókat és sátrakat osztottak szét az érintetteknek. További segélyek érkeztek ugyanakkor a szomszédos Dominikai Köztársaság Caritas-szervezetétől. Mintegy 50.000 élelmiszercsomagot, valamint fertőtlenítőszereket, vizes palackokat, tisztálkodási szereket és szúnyoghálókat osztottak szét az első napokban. Port-au-Prince-ben 25 segélyosztópontot nyitottak. Időközben megérkeztek az európai és az amerikai Caritas-szervezetek szakemberei is a helyszínre, akik orvosi felszereléseket, az ivóvíz biztosítására alkalmas eszközöket, valamint speciális lakósátrakat hoztak magukkal.

A Romániai Caritas Konföderáció csatlakozik a Caritas-szervezetek akcióihoz, és ezért gyűjtést hirdet a földrengés túlélőinek megsegítésére. Bárki, aki érezhető módon is ki szeretné fejezni szolidaritását a katasztrófa sújtotta embertársaival, adományát elküldheti a Caritas Konföderáció e célra nyitott bankszámlájára: RO20 BACX 0000 0000 3011 7002, UniCredit Tiriac Bank Sucursala Charles de Gaulle. SWIFT: BACXROBU. Számlatulajdonos: Confederaţia Caritas Romania. Cím: Str. Washington, nr. 38, sector 1, Bucureşti. Adóazonosító szám: 7426217

Ugyanakkor a Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia ajánlásával január 31-én a haiti földrengés áldozatainak gyűjtenek az ország katolikus templomaiban. A kampány során összegyűlt adományokat a segélyprogramokra és rehabilitációs programokra fogják fordítani a Caritas Haitiben dolgozó partnereinek közvetítésével.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből

A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák
2026. augusztus 13., csütörtök

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
2026. augusztus 13., csütörtök

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok

Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét

Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy
2026. augusztus 13., csütörtök

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek

Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához

Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához
2026. augusztus 13., csütörtök

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét
2026. augusztus 13., csütörtök

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják

Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják
Hirdetés