84 vezetői és 1112 közalkalmazotti állást számolnak fel a megyei egészségügyi igazgatóságoknál

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Az egészségügyi minisztérium ötről háromra kívánja csökkenteni az egészségügyi igazgatóságok vezetőtisztségeit, így összesen 84 állást számolnak fel, és közvitára bocsátották az erről szóló miniszteri rendelet tervezetet.

Szőcs Lóránt

2010. május 30., 17:062010. május 30., 17:06

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

A tervezet rendelkezik arról, hogy a korábbi 5 vezető tisztségből ezentúl 3 marad, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi 4 aligazgató közül 2 marad tisztségben, és így országszerte 84 igazgatói tisztség szűnik meg. A minisztérium szerint sokkal rugalmasabb és hatékonyabb rendszerre van szükség, jelenleg a megyei igazgatóságok személyzete 67 és 326 között mozog, derül ki a tárca hivatalos közleményéből.

A közegészségügyi igazgatóságok (DSP) átszervezése a köztisztviselők által ellátott adminisztratív funkciók és a vezető tisztségek felszámolását jelenti, nem a gyakorló orvosok és egészségügyi személyzet elbocsátását, pontosított május 21-én az egészségügyi minisztérium.

Cseke Attila, egészségügyi miniszter május 13-án jelentette be, hogy felülvizsgálják a dekoncentrált egységek, különösen az közegészségügyi igazgatóságok tevékenységét.

„Az az igazság, hogy az egészségügyi igazgatóságok túl népesek, és nem csak olyan emberek vannak ott, akik dolgoznak. Elégedetlen vagyok tevékenységükkel, hatékonyságuk nem arányos szerkezetükkel, 67 és 326 közötti alkalmazott működik ezeknél. Átszervezzük ezeket az egységeket, miután elemezzük a kollektív munkaszerződéseket, mert ezek alapján jelenleg 24 fizetésnyi végkielégítést kellene fizetnünk azoknak, akiket elbocsátunk” – nyilatkozta akkor Cseke Attila.

A kormány arról tárgyal, hogy augusztus elsejétől elbocsátana több mint 1112 alkalmazottat az egészségügyi minisztériumnak alárendelt intézményektől. Arról a jelenleg 7872 állásról van szó, melyeket közalkalmazottak és szerződésesek töltenek be.

„Elemeztük az egészségügyi minisztériumnak alárendelt intézmények tevékenységét, a jóváhagyott személyzeti költségeket és úgy értékeljük, a tevékenység hatékonyabbá tételéhez szükség van 1 112 állás felszámolására. Mivel az érintettek lehetnek köztisztviselők, de szerződésesek is, a tervezett időpont életbelépése előtt hatvan napra van szükség, hogy megtegyük a szociális védelmi lépéseket. Így, ha a leépítéseket június elsején jóváhagyják, a gyakorlati elbocsátásra augusztus elsejétől kerülhet sor” – derül ki a dokumentumból.

Az érvényes kollektív munkaszerződés szerint az elbocsátott alkalmazottak régiségük függvényében végkielégítést kapnak: 5 bruttó fizetést azok, akiknek kevesebb mint 5 év a régisége, 12 bruttó fizetést, akiknek 5–10 év közötti és 24 fizetést akik több mint 10 éve dolgoznak. Az egészségügyben az alkalmazottak többségének tíz évnél nagyobb a régisége, így az 1112 alkalmazott elbocsátása 75,5 millió lejbe kerül az államnak.

A dokumentum elemezte az egészségügyi igazgatóságok felépítését, a jóváhagyott helyek számát és a felelősségvállalás módját, arra a következtetésre jutottak, hogy egyenlőtlen az elosztás, ha figyelembe veszik a megyék nagyságát, a lakosság számát, vannak 67 alkalmazottal működő igazgatóságok és olyanok is, ahol 174 hely van. Megállapítják, hogy hasonló nagyságú megyéknél is vannak különbségek, kivételnek csak Bukarestet tekintik, ahol az összes kerület ellenőrzését végző igazgatóság 326 alkalmazottal működik, s így még a minisztérium alkalmazottainak számát is meghaladja, ott ugyanis 264-en dolgoznak.

A dokumentum kitér arra is, hogy az átszervezést miniszteri rendelettel hagyják jóvá. Az igazgatóságok személyzetének számát a megyék nagysága és az elvégzendő feladatok szerint hagyják jóvá, és kettővel csökkentik az aligazgatók és igazgatók számát, a dekoncentrált intézmények a jövőben egy igazgatóval és két aligazgatóval működnek majd.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 21., kedd

Koalíciós válság: konzultációra hívta a pártok vezetőit az államfő

Nicușor Dan államfő egyeztetésre várja a Cotroceni-palotába szerdán a koalíciós pártok vezetőit.

Koalíciós válság: konzultációra hívta a pártok vezetőit az államfő
Hirdetés
2026. április 21., kedd

Akadnak oltásellenes gazdik Hargita megyében

Többnyire sikerült párbeszéddel meggyőzni azokat a kutya- és macskatartókat is, akik nem akarták beoltatni házi kedvenceiket veszettség ellen. Két esetben viszont szankcionálni kellett Hargita megyében.

Akadnak oltásellenes gazdik Hargita megyében
2026. április 21., kedd

Kelemen Hunorral találkozik Magyar Péter

Irodájában fogadja Magyar Péter leendő miniszterelnök Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét kedden. Az egyeztetésen arról tárgyalnak, hogy a Tisza-kormány milyen módon tudja segíteni az erdélyi és a partiumi magyarságot – jelentette be a Tisza Párt elnöke.

Kelemen Hunorral találkozik Magyar Péter
2026. április 21., kedd

Szülők figyelmébe: megvan a bölcsődei és óvodai beiratkozás menetrendje

A tanügyminisztérium jóváhagyta kedden a bölcsődei és óvodai beiratkozások ütemtervét a 2026–2027-es tanévre.

Szülők figyelmébe: megvan a bölcsődei és óvodai beiratkozás menetrendje
Hirdetés
2026. április 21., kedd

Kelemen Hunor a PSD döntése után: az RMDSZ nem lép ki a kormányból

Kelemen Hunor szerint az RMDSZ nem lép ki a kormányból, és nem vesz részt a PSD és a PNL közötti konfliktusban. A politikus úgy látja, a legsürgetőbb feladat most az ország gazdasági helyzetének stabilizálása.

Kelemen Hunor a PSD döntése után: az RMDSZ nem lép ki a kormányból
2026. április 21., kedd

Két csapadékos időszakot jósolnak a kéthetes előrejelzésben

A hőmérséklet olykor jelentős ingadozása várható a következő két hétben, és csapadékra is számítani lehet, főként ennek a hétnek az első napjaiban, majd április 27. után – derül ki az április 20. és május 3. közötti időszakra vonatkozó előrejelzésből.

Két csapadékos időszakot jósolnak a kéthetes előrejelzésben
2026. április 21., kedd

Ivóvízszünet és útlezárás Székelyudvarhelyen

Gázvezeték cseréje miatt zárnak le egy utcát, két másikban az ivóvíz-szolgáltatás szünetelésére kell számítani kedden – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.

Ivóvízszünet és útlezárás Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 20., hétfő

Bolojan: felelőtlen a PSD döntése; továbbra is ellátom miniszterelnöki tisztséget

Ilie Bolojan hétfő este kijelentette, hogy „teljesen hibás és felelőtlen” a PSD döntése, amellyel megvonta tőle a politikai támogatást, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy továbbra is ellátja miniszterelnöki tisztségét, és biztosítja a kormányzást.

Bolojan: felelőtlen a PSD döntése; továbbra is ellátom miniszterelnöki tisztséget
2026. április 20., hétfő

Grindeanu: ha ekkora többség azt mondja, hogy Bolojan távozzon, nincs helye más értelmezésnek

Amikor a szociáldemokraták 97,7 százaléka azt mondja, hogy Ilie Bolojannak távoznia kell, nincs helye más értelmezésnek – jelentette ki hétfőn Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Grindeanu: ha ekkora többség azt mondja, hogy Bolojan távozzon, nincs helye más értelmezésnek
2026. április 20., hétfő

Megvonja a politikai támogatást a PSD Ilie Bolojan miniszterelnöktől

A Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfőn úgy döntött, hogy megvonja a politikai támogatást Ilie Bolojan miniszterelnöktől.

Megvonja a politikai támogatást a PSD Ilie Bolojan miniszterelnöktől
Hirdetés