
„2030-ig az élet teszi kötelezővé a nyugdíjkorhatár kiegyenlítését. Az erre vonatkozó döntés a parlament kezében van” – véli Emil Boc, kormányfő.
2010. október 08., 19:002010. október 08., 19:00
Roberta Anastase, a képviselőház elnöke szerint az államfő a gesztusával, hogy visszaküldte a nyugdíjtörvényt a parlamentbe, kinyújtotta kezét az ellenzék felé. Az ellenzék képviselőinek alkalmuk adódik igazítani magatartásukon, a „csalást” pedig azok követik el, akik hiányoznak a plénumból, nem azok, akik jelen vannak – vélekedett Anastase.
Emil Boc miniszterelnök és a képviselőház elnöke pénteken Brassó-Pojánán vesz részt a Demokrata-Liberális Párt (PDL) képviselőinek a települések PDL-s polgármestereikkel való találkozóján.
Traian Băsescu államelnök csütörtökön bejelentette: visszaküldi a parlamentbe a nyugdíjtörvényt, kérve, hogy a nők esetében a nyugdíjkorhatár 63 év legyen, holott az államfő még szeptember 21-én a parlamentben tartott hangsúlyozta: „Szükséges a nyugdíjkorhatár progresszív megemelése 65 évre 2030-ig, valamint egységessé tenni azt a nők és férfiak esetében, tekintettel a Romániában és az Európai Unióban is megfigyelhető aggasztó demográfiai mutatókra.”
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.