
Románia nagyobb városaiban, ahol fontosabb egyetemi központok működnek, a lakbérek a garzonok esetében havi 100 eurónál kezdődnek, a háromszobás lakásoknál pedig a 320 eurót is elérhetik – áll az imobiliare.ro portálon, rövid távon ezek az árak is enyhén nőni fognak, mivel iskolakezdéskor a kereslet növekedni fog.
2010. augusztus 18., 16:552010. augusztus 18., 16:55
2010. augusztus 18., 19:082010. augusztus 18., 19:08
A honlapon megjelenő hirdetések alapján a portál felmérte a lakásbérek állását az ország nagyobb egyetemi városaiban: Bukarestben, Kolozsváron, Temesváron és Iaşi-ban.
2010. március 10. és augusztus 10. között Bukarestben a garzonok bérleti árai 7%-kal csökkentek, a két- és háromszobás lakások esetében pedig 10%-kal.
Kolozsváron változtak az árak a legkisebb mértékben. Ennek megfelelően a garzonokért és a háromszobás lakásokért elkért bérek 6%-nál alig többel csökkentek, a kétszobás lakosok bérei pedig 3%-kal csökkentek. A Hajnal negyedben például az egyetemisták egyszobás lakást 150-180 euró/hónap összegért bérelhetnek. A jelenlegi időszakban a kétszobás lakások bérei 180 eurónál kezdődnek a Monostoron, a háromszobás lakások bérei pedig havi 300 eurónál a Grigorescu, Györgyfalvi és Mărăşti negyedekben és a központ környékén.
Iaşi-ban nagyobb lakbér-csökkenéseket a garzonok és a kétszobás lakások esetében jegyeztek, ahol az előző értékekhez viszonyítva 9 százalékot estek az árak. A háromszobás lakások bérei az elemzett időszakban 7%-kal csökkentek. Így az új egyetemi évben a diákok Iaşi-ban 120-140 euró/hónap áraktól kezdődően bérelhetnek garzonokat a Tătăraşi, Podu Roş, Păcurari, Podul de Piatră vagy Nicolina zónákban. A háromszobás lakások esetében a bérlők szobánként 100 euró körüli összeget fizetnek havonta. Copouban a kétszobás lakások bérleti árai 220-250 euró/hónap összegnél kezdődnek, a háromszobásoké pedig 300 eurónál.
Temesváron is csökkentek a bérleti árak. Tavasztól mostanáig a garzonok bérleti árai 5,5%-kal, a két- és háromszobás lakások bérei 8,8%-kal, illetve 6,5%-kal csökkentek. Így az Egyetemi Központ zónájában egy jó állapotban levő, bebútorozott garzont 120 euró/hónap kezdőártól lehet bérelni. Ugyanakkor a kétszobás lakások bérei 250 euró/hónap összegnél, a háromszobásoké pedig 300 euró/hónap összegnél kezdődnek. Jó áron lehet lakásokat bérelni a Circumvalaţiunii, Aradului, Lipovei vagy Şagului városrészeken is.
„Enyhe lakbér-növekedésre lehet számítani az elkövetkezendő hetekben, mert annak az időszaknak állunk a küszöbén, amikor az egyetemisták igen aktívak lesznek a lakásbérlések terén” – áll a portál közleményében.
A portál képviselői szerint az ingatlanok eladási árai nagyot csökkentek az elmúlt évben, így egyre több tulajdonos, aki nincs rákényszerülve arra, hogy eladja lakását, inkább csak bérbe adja azt, emiatt megnőtt a kiadó lakásokra vonatkozó ajánlatok száma a piacon.
Nyilvánosan elérhető a magyar rendőrség internetes oldalán a körözési toplista, amelyre ötven keresett személy került fel.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!