Egy 16 éves fiúnak ficamodott ki a térde vasárnap délután a Mária-kilátónál. A gyergyói hegyimentőcsapat nyolc tagja sietett a helyszínre, ahová megérkeztek a Neamți megyei kollégáik is.
Még szerdáig várják a jelentkezőket a 14. Híres Szárhegyi Káposztavásár és Fesztivál főzőversenyére, a közönséget pedig a hétvégére, változatos hagyományőrző és szórakoztató programokkal.
Tizenegy napirendi pontot tárgyalt pénteken a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület – ezek közül kilenc a folyamatban vagy előkészületben lévő beruházások árainak kiigazításáról szólt.
Újabb szolgáltatást biztosít az Arbor Vállalkozók Szövetsége: ingyenes pályázati tanácsadást nyújtanak cégvezetők, vagy akár magánszemélyek számára is.
A gyergyóalfalvi gazdák mindenképpen ragaszkodnak ahhoz, hogy megtarthassák saját, hagyományos őszi ünnepüket. Így idén egy év szünet után ismét sor kerül erre, ha a korábbiakhoz képest visszafogottabb módon is.
Nagyarányú fejlesztések következnek mindkét gyergyószentmiklósi szakközépiskolában. A Fogarasy Mihály Műszaki Középiskola bentlakása újul meg teljesen, a Batthyány Ignác Technikai Kollégiumnál pedig sok év után elkészül a sportterem és kampusz épül.
Burgonyafeldolgozó létesül 90 millió euróból Gyergyóremetén. Évi 66 ezer tonna krumpliból készítenek itt hasábburgonya-alapanyagot, illetve burgonyapelyhet. Az egész Székelyföld mezőgazdasága szempontjából meghatározó beruházás lesz.
Székelyföldön a szokatlanul erős felhőszakadások és az ezekből keletkező villámárvizek okozzák a legnagyobb gondokat a klímaváltozás itt is érezhető hatásainak következtében – hangzott el a hétvégén a témában szervezett gyergyószentmiklósi konferencián.
A Városi Sportklub számára lehetővé vált a személyzet alkalmazása, ami az uszoda megnyitásához szükséges, illetve meghosszabbítják a Monturist vezetőjének mandátumát – többek között ezekben az ügyekben döntöttek csütörtökön Gyergyószentmiklóson.
Utak, ivóvíz- és csatornahálózatok épülhetnek, illetve újulhatnak meg, sőt még a gázszolgáltatás is újabb települések számára válhat elérhetővé a kormány Anghel Saligny-programja révén. Gyakorlati tudnivalókról tájékoztatták a székelyföldi vezetőket.
A kivitelező cég hétfőn nekifogott az esővíz-hálózat kiépítésének a Békény utcában – közölte felhívásában a gyergyószentmiklósi városháza. A beruházás elkezdése azonban csúszik, nem minden háztartást csatlakoztattak az új csatornahálózatra.
Családi programra hív a maroshévízi Urmánczy-kastély. Most vasárnap az Európai Kulturális Örökség Napjához kapcsolódva gyerekeknek és felnőtteknek is minőségi kikapcsolódást kínálnak.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány újra megszervezi a hagyományos tatárdombi tanévnyitó ünnepséget. Ehhez kapcsolódva itt zajlik majd a Székelyföldi Búzaösszeöntés Ünnepe, de ökölvívó versenyt is tartanak vasárnap.
Vállalkozóknak tartott előadást az energiaárakkal kapcsolatos kilátásokról az energiaár-szabályozó hatóság alelnöke Gyergyószentmiklóson. Nagy-Bege Zoltán sajtótájékoztatón az egyéni fogyasztók számára is közölt néhány megfontolandó lehetőséget.
Az önkormányzat alárendeltségébe tartozó Gyergyószentmiklósi Városi Sport Klub (VSK) ügykezelésébe került a megnyitás előtt álló vadonatúj uszoda. Ha minden jól megy, egy hónap múlva nyílhat meg a közönség számára a sportlétesítmény.
Két bukaresti turista került veszélyes helyzetbe a Kis-Cohárd oldalán húzódó via ferrata mászóúton kedden délután. A gyergyószentmiklósi hegyimentőknek kellett beavatkozniuk.
Bővül a gyergyószentmiklósi városi kórházban elvégezhető műtétek száma, és jövő héten üzembe helyezik az új CT-t (komputertomográfot) is: többek között ezekre nyílik lehetőség az intézményben történő személyzeti átszervezések, új állások létrehozásával.
Több mint egy éve helyezték ki Gyergyószentmiklóson a parkolóautomatákat, de azóta sem sikerült beüzemelni ezeket. Még mindig nem tudni, hogy mikor lehet valami haszna ezeknek a készülékeknek.