Két ember szorul orvosi ellátásra, miután autóbusz és teherautó ütközött a 13-as országúton, a Maros megyei Zoltán területén. A balesetben összesen tizennyolcan voltak érintettek.
Pénteken, október 16-án rendezik meg a III. Sepsi Inst. Run közösségi futóeseményt Sepsiszentgyörgy központjában, ezért 17.25 és 19 óra között több utcában ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani.
Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.
Az iskolai zaklatás jelenségét járja körül a Figura Stúdió Színház új tantermi előadása, a 7 nap. A produkció szombaton mutatkozik be a Salamon Ernő Gimnáziumban, a diákok számára pszichológusok segítik kibeszélni a látottakat.
Különleges helyzetben vannak a gyergyóremeteiek: az új hulladékgazdálkodási rendszerben nekik nem kell ugyan új szerződéseket kötniük, de aki többet szemetel, annak ott is többet kell majd fizetnie. Közben várják a korábban megígért új út építését.
A több évszázados szárhegyi káposztatermesztési hagyomány előtt tiszteleg idén is a Híres Szárhegyi Káposztavásár és Fesztivál. Az eseményt október 16–18. között tartják, a hagyományőrzés, a kultúra, a gasztronómia és a szórakozás is szerepet kap.
Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.
Elekes Gyula tűzzománc művész alkotásaiból nyílik kiállítás csütörtökön a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban.
Ismét a klasszikus zenére figyelnek október 8. és 11. között Sepsiszentgyörgyön. Második alkalommal rendezik meg a Bartók Napokat a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében.
Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.
Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.
Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.
Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.
A tudomány és a művészet területén alkotó székelyföldi és erdélyi fiatalok jelentkezését várja a Székely Előfutár Alapítvány. Az idei pályázaton nyertesenként legfeljebb 1500 dolláros támogatást ítélnek oda.
A közlekedésbiztonság javítása és a balesetek megelőzése érdekében tartanak fokozott rendőri ellenőrzést vasárnap a 15-ös országúton.
Lesodródott az úttestről egy személygépkocsi vasárnap délután Gyergyóalfaluban. A baleset nyomán ketten megsérültek, egyikük a roncsba szorult.
Hiánypótló online felületet hozott létre a gyergyóalfalvi Petőfi Sándor Művelődési Központ. Az új honlap célja, hogy az intézmény programjai a mai igényeknek megfelelően, könnyebben elérhetők legyenek a közösség számára.