Jóváhagyták a székelyudvarhelyi képviselők szerdán a sporttevékenységekre szánt helyi pályázatok elbírálásának eredményét, ám törvényesen nem volt lehetőség a teqballcsapat kizárása miatt felszabadult 130 ezer lej újbóli elosztására.
Új híd épült, valamint aszfaltoztak is a Bogárfalva központjában, így sikerült korszerűsíteni a település főbb utcáit. Azt is megtudtuk, hogy miért csak ötszáz méteres szakaszon burkolták aszfalttal a Jézus-kilátó felé vezető utat.
Egy sikeres pályázatnak köszönhetően kezdődhetett el a Korondot és Pálpatakát összekötő kövezett út újjáépítése, amely során aszfaltozni is fognak. A község vezetősége így szeretné megkönnyíteni a közlekedést a települések között.
Elsősorban a villamos hálózat bővítésére vár a zetelaki önkormányzat, ami előfeltétele annak, hogy kioszthassák a fiataloknak szánt telkeket Zeteváralján. A cél, hogy minél könnyebben lehessen beszerezni a házépítéshez szükséges dokumentumokat.
Személyeskedésektől hangos vitába fulladt pénteken Székelyudvarhelyen az önkormányzati képviselők által összehívott tanácsülés, amelyen a sporttevékenységekre szánt helyi pályázatok eredményéről kellett volna dönteni.
Gőzerővel zajlanak az útkarbantartási munkálatok Székelyudvarhelyen, több, a tömbháznegyedekben lévő bejáratnál is sikerült már aszfaltozni, mindemellett pedig az utak kátyúzása és az útburkolati jelzések festése is elkezdődött.
Egy kamion sértett meg egy gázcsövet a Székelyudvarhelyhez tartozó Bethlenfalván, a probléma elhárításán dolgozó hatóságiak mindkét irányban lezárták az utat – közli a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Elkészült a zeteváraljai szennyvízhálózat, most már csak a lakók rácsatlakozására van szükség ahhoz, hogy üzembe helyezhessék a rendszert. Ez háztartásonként hozzávetőlegesen 500–600 lejes költséget jelent az érintetteknek.
Számos esetben kellett javításokat végezni a mindössze néhány éve felújított sóskúti diákszálló épületén, amelyet vendégei elszállásolására használ a székelykeresztúri önkormányzat.
Kissé megkésve – hiszen a jó időre vártak –, de kétnapos eseménysorozattal ünnepelték a csendőrség napját Székelyudvarhelyen. A hétköznapokban zajló közös munka és a sport szeretete kötötte össze a résztvevőket.
Egy kos és egy tehén elpusztítása után kedden hajnalban szamarat ölt a medve Székelyudvarhely Szejkefürdő felöli határában. Gálfi Árpád polgármester szerint is nagyon veszélyessé vált a helyzet, készen állnak rá, hogy beavatkozzanak, ha ismét megjelenik.
Szekérrel és biciklivel közlekedőknek osztott ki láthatósági mellényeket kedden Székelykeresztúron az állami, illetve a helyi rendőrség, a város önkormányzatával együttműködve. A cél a balesetek megelőzése, az akciót többször is megismétlik májusban.
Több méteres hosszúságban süllyedt meg és szakadt be a 35-ös községi út Kecset határában – jelenleg csak egy sávon lehet közlekedni. A farkaslaki önkormányzatnak külsős forrásokra lesz szüksége a probléma megoldásához.
Noha számos ellenérvet is hallhattunk a székelyudvarhelyi RMDSZ-frakciótól, végül a tanácsosaik jó része elfogadta az állam által meghatározott kötelező inflációs adókiegészítést a soros önkormányzati ülésen.
Noha a sikertelen közbeszerzési eljárások miatt némileg elhúzódott a Székelyudvarhelyen épült, időseknek szánt nappali foglalkoztatóközpont átadása, ez néhány hónapon belül meg fog történni. Az utolsó munkálat egy lift beszerzése és beüzemelése lesz.
Kivitelezőt keres a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság Hargita megyei kirendeltsége a Székelyszentléleken elképzelt körforgalom megépítéséhez – így csökkentenék a 13A és a 13C jelzésű országutak kereszteződésében előforduló autóbaleseteket.
Fájdalmai vannak, ráadásul még most is meg van ijedve az idős férfi, akire több mint egy hónapja támadt rá egy medve Kissolymosban. Az áldozattal való beszélgetésünk során kiderült, az ő és a vadászok véleménye eltér a támadás helyszínét illetően.
Szakácskisegítő és pincér képzéssel startol júniustól a Páva KulinarIQum Egyesület által magyarországi kormánytámogatás révén létrehozott Taste of Transylvania Gasztroakadémia Székelyudvarhelyen.