
Fotó: László Ildikó
Harmincöt, a Székelyudvarhelyi Értéktárbizottság által gyűjtött helyi értéket bemutató tárlat nyílt kedden a székelyudvarhelyi városházán. A szervezők arra buzdítanak mindenkit, hogy újabb értékeket terjesszenek elő megőrzésre.
2023. október 24., 21:452023. október 24., 21:45
2023. október 24., 21:572023. október 24., 21:57
Nagyjából hat éve alakult meg a Székelyudvarhelyi Értéktárbizottság, amely a magyar kormány egész Kárpát-medencére kiterjedő törekvéseihez felzárkózva a helyi értékek felleltározását tűzte ki célul – fejtette ki a szervezetet képviselő Nagy Pál. Mint mondta,
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki szervezete, illetve a Civil Kurázsi Egyesület által szervezett kiállítás célja, hogy az említett gyűjtés eredményeit népszerűsíthessék. El is szeretnék juttatni a tárlatot a helyi iskolákba, valamint Székelyudvarhely testvérvárosaihoz – erre lenne is igény –, hogy minél többen megtekinthessék.
Miklós Zoltán, Gálfi Árpád és Nagy Pál
Fotó: László Ildikó
Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója hangsúlyozta, az összegyűjtött értékek nem vagyoniak, inkább eszmeiek. Ezeket meg tudjuk becsülni, illetve adott esetben ráeszmélhetünk, hogy milyen elmúlási folyamatnak a részei. Az értékek felleltározása ugyanis ráirányítja a figyelmet arra is, amit meg kell őrizzünk, amiért tennünk kell.
– magyarázta. Hozzátette, vannak az értéktárban olyan alkotók is, akiket egyszerűen csak fel kell fedeznünk: legyen szó Spanyár Pálról vagy Tompa Lászlóról. Sok esetben csak azért nem tudnak róluk többet az emberek, mert nem képezik az iskolai tananyag részét. Ennek megváltoztatásában a pedagógusok is segíthetnek, akár a tárlat bemutatásával.
Gálfi Árpád polgármester rámutatott, gyakorlatilag a közösség hozta létre a mostani rendhagyó tárlatot, hiszen bárki beküldhette – és megteheti jelenleg is – javaslatát az értéktárbizottságnak. Az értékek gyűjtésük során a kulturális emlékezet, a közösségi tudás, a lokális identitás részévé válnak. Utóbbi pedig
„Ha tovább lépünk, akkor felsejlik, hogy nemcsak magyarként, de emberként is szükségünk van erre, hiszen a helytörténet önérzetet és önértéktudatot ad, az újjáélesztett közösségtudat és a közös múlt erejével oltalmat nyújt” – fogalmazott az elöljáró.
Fotó: László Ildikó
Nagy Pál – a többi felszólalóval egyetértve – arról is beszélt, hogy szeretnék, ha minél többen javasolnának újabb értékeket a gyűjteményükbe: ezt agrár- és élelmiszergazdaság, ipari és műszaki megoldások, természeti környezet, egészség és életmód, kulturális örökség, turizmus és vendéglátás, épített környezet és sport kategóriákban lehet megtenni. Az előterjesztéshez a www.kjnt.ro honlapról kell letölteni az űrlapot, a pályamunkákat a civilkurazsiegyesulet@gmail.com e-mail-címre kell elküldeni. Viccelődve megjegyezte,
A tárlatmegnyitó a Székelyföldi Stúdió Csillagösvényen című ismeretterjesztő rövidfilmjének levetítésével zárult.
Fotó: László Ildikó
Fotó: László Ildikó
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
szóljon hozzá!