
Érzelmileg is fontos a Homoród mentiek számára a vashámor helyreállítása
Fotó: Erdély Bálint Előd
Helyreállítanák a vízimalmot és az egyik nagy méretű, fémmegmunkáláshoz használt kalapácsot az omladozó félben lévő szentegyházi vashámornál. Jelenleg a felújításhoz szükséges megvalósíthatósági tanulmány kidolgozása zajlik, jövőre pedig már pályázna a kivitelezés költségeire az önkormányzat.
2023. október 27., 12:022023. október 27., 12:02
2023. október 27., 12:032023. október 27., 12:03
A szentegyházi önkormányzat másfél évvel ezelőtt vásárolta meg egy vállalattól az 1800-as években épült, mára már romos állapotban lévő vashámort. Az ingatlan B kategóriás műemléknek számít, amelyet egykori funkciójának, ugyanakkor a benne alkalmazott technológiának köszönhet. Ott ugyanis
A létesítmény 1996-ig üzemelt – többnyire lapátokat és egyéb kerti szerszámokat készítettek ott –, akkor pedig egyedülállónak számított Európában.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Mostanra már csak az épület falai állnak, a benne lévő eszközök, illetve az építkezési anyagok jó része eltűnt, mindemellett a néhány évvel ezelőtti árvíz is lényegesen megrongálta.
Mivel a vashámor megmentése a szentegyházi városvezetés célja, az ingatlan megvásárlását követően egy bizottságot alakítottak, amely egyebek mellett azt vizsgálta meg, hogy mi az, ami megmenthető az épületből és környezetéből, továbbá mi az, amit helyreállíthatnak és hogyan alakíthatnak ki egy gazdaságilag is fenntartható létesítményt – fejtette ki lapunknak Lőrincz Csaba polgármester.
Megjegyezte, a közösség számára is fontos a vashámor sorsa, ezért a szakemberek mellett civileket is bevontak az ötletelésbe.
már csak azért is, mert sok embernek van érzelmi kötődése az egykori vashámorhoz” – magyarázta az elöljáró.
A munkacsoport döntése alapján az ingatlan renoválása mellett az egyik kalapácsot mindenképp újjá szeretnék építeni úgy, hogy az alkalmazható legyen konkrét fémmegmunkálásra. Ehhez pedig szükség van az egykori vízimalomra is (három kerék, lajt, gát), amelyet szintén helyreállítanának.
A vashámor egykoron
Fotó: Szentegyháza Polgármesteri Hivatala
Az épületben elsősorban egy nagyobb közösségi teret alakítanának ki, ahol bemutathatják majd a fémmegmunkálást. Létrehoznának ugyanakkor egy amfiteátrumot, továbbá a parkosításra – turistaösvény a borvizek irányába, kis hidak stb. – is gondoltak. Elképzeléseikben szerepel még illemhelyiségekkel ellátott kávézó megépítése is. A legfontosabb az lenne, hogy
ahol a muzeális értékek megtekintése mellett kikapcsolódásra is legyen lehetőségük – így a polgármester.
A vízimalom helyreállítása lesz az egyik legnehezebb feladat, hiszen a Vargyas-patak medre állami tulajdonban van, amint a munkálatok idejére – „bukaresti határozat alapján” – át kellene adni a helyi önkormányzatnak – közölte Lőrincz Csaba.
A felújítási tervek
Fotó: Szentegyháza Polgármesteri Hivatala
Egy másik nehézség, hogy a készülő terveket nemcsak a helyi, de az országos műemlékvédelmi bizottságnak is jóvá kell hagynia. Ezenkívül nem lesz egyszerű a helyszínen lévő villanypóznák, transzformátor stb. elköltöztetése, amely a terület kihasználása, illetve megközelíthetősége szempontjából lényeges. Ehhez egyébként speciális tanulmányra van szükség, amelynek elkészítését már megrendelte az önkormányzat.
A polgármester hangsúlyozta, jelenleg a projekt megvalósíthatósági tanulmányán dolgoznak a megbízott szakemberek – ennek kétharmada készült el. Ezután pályáznának a terveik megvalósításához – mindenképp külső forrásra lesz szüksége az önkormányzatnak. „Szeretnénk, ha már idén elkészülnének a szükséges dokumentumok, hiszen így részt vehetnénk a jövő évtől startoló európai uniós pályázati ciklusban” – jegyezte meg Lőrincz Csaba.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
szóljon hozzá!