Hirdetés
Hirdetés

Zsarolások, fenyegetések, vádaskodások a tanácsülésen

Egymásnak feszültek az önkományzati képviselők, illetve Gálfi Árpád polgármester. Archív •  Fotó: Székelyhon

Egymásnak feszültek az önkományzati képviselők, illetve Gálfi Árpád polgármester. Archív

Fotó: Székelyhon

A költségvetést ugyan módosították, de továbbra sem biztosított pénzt a szejkefürdői ivó- és szennyvízhálózat kijavítására csütörtöki ülésén a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-testület. Mindemellett zsarolással, fenyegetéssel vádolta a Szabad Emberek Pártja (POL) a polgármestert, aki elutasította a vádakat.

Fülöp-Székely Botond

2023. október 26., 17:352023. október 26., 17:35

2023. október 26., 17:382023. október 26., 17:38

A képviselőknek címzett levél felolvasásával kezdte a csütörtöki tanácsülést Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester. Ebben a Szentimre nevű települések találkozójának szervezői gratulálnak a kapcsolódó székelyudvarhelyi rendezvényhez, ugyanakkor fájlalják, hogy az esemény egy korábbi tanácsülésen politikai viták tárgyává vált.

Korábban ugyanis több negatív véleményezést kaptak a közösségi médiában, továbbá a helyi képviselők szóvá tették, hogy a betervezetthez képest több tízezer lejjel többe került az udvarhelyi rendezvény.

korábban írtuk

A tervezettnél kevesebb hitelt vehet fel a székelyudvarhelyi önkormányzat
A tervezettnél kevesebb hitelt vehet fel a székelyudvarhelyi önkormányzat

Az igényelt 8 millió lej helyett csak 5,87 millió lejes kincstári kölcsönt vehet fel Székelyudvarhely – derült ki az önkormányzati képviselők csütörtöki soros ülésén, amelyen a költségvetés-módosítások miatt vitáztak leginkább a tanácsosok.

A levél kapcsán a tanácsosok hangsúlyozták: felszólalásuk lényege az volt, hogy a betervezett összegből kellett volna fedezni a költségeket, főleg hogy csak 40 személy volt azon jelen.

Zsarolások, fenyegetések?

Berde Zoltán, az RMDSZ frakcióvezetője felkérte a polgármestert, hogy rendezze végre kapcsolatát a Szabad Emberek Pártjának (POL) frakciójával, hiszen az elmúlt héten

Réthi Enikő Kinga, immár a hatodik POL-os képviselő is bejelentette lemondását, 17 személyesre csökkentve ezáltal az önkormányzati testületet.

„Gálfi Árpád összeférhetetlen. Akkor, amikor embereket zsarol és fenyeget, nem csapatkapitányként gondol a városvezetésre, hanem önkényuralomként. Ez nem a város szolgálatában tett munka, hanem aljas politizálás” – vágott a polgármesterhez rendkívül kemény szavakat Berde, arra kérve,

ha nem tud megoldást találni a konfliktusokra, akkor mondjon le a városvezető.

Gálfi rögtön kikérte magának az őt ért vádakat, hangsúlyozva, tudomása szerint egyetlen képviselő sem miatta mondott le.

„Ha nem tudja, hogy kit zsarolt meg [Gálfi], akkor itt vagyok én, velem megtette” – csatlakozott a vitához Péter Balázs, a POL frakcióvezető-helyettese. Rámutatott, szerinte az zsarolásnak minősül, ha az elöljáró kijelenti:

Idézet
ha nem szavazzuk meg ezt vagy azt, akkor ez vagy az lesz.

„Nevezhetjük egyszerű fenyegetésnek is, de én azt ajánlom, hogy térjen vissza az előző gondolatára, és javítsa ki arra, hogy aránylag kevésszer fordult ez elő” – szögezte le.

Gálfi a jelenlévőkre bízta a döntést, hogy zsarolásnak számít-e az, ha felhívja a figyelmet, hogy törvényességi szempontból mik lehetnek a következményei bizonyos intézkedéseknek, vagy azok elmaradásának.

Hirdetés

Venczel Attila városi főjegyző az ülés folyamán felhívta a figyelmet, hogy jócskán megfogyatkoztak az önkormányzati képviselők, ami azt jelenti, hogy az abszolút többséget igénylő határozattervezetek elfogadásához most már kilenc tanácsosra lesz szükség; a testület kétharmada pedig 12 képviselőt jelent. Arról is beszélt, hogy

a POL-os képviselők listáján nincs újabb tag, akivel pótolhatnák a lemondott Réthi Kinga Enikőt.

Ezt követően az önkormányzat tudomásul vette az említett személy lemondást.

Módosították a költségvetést

Pályázatot nyert a Harvíz Rt. regionális vízszolgáltató, a támogatásnak köszönhetően pedig a vízóraállás leolvasásának digitalizálása kezdődhet el; ehhez 41 ezer lejjel kellett hozzájárulnia az önkormányzatnak.

Emellett a betervezettnél több pénzt kell fordítani a villanypóznák elmozdítására az Orbán Balázs és Wesselényi Miklós utcák kereszteződésében (ahol évek óta modernizálásokat terveznek). A projekthez szükséges megvalósíthatósági tanulmány értéke 265 ezer lejről 531 ezer lejre nőt. Ennek az összegnek a fele terheli az önkormányzatot, a többit a szolgáltató téríti meg.

A büdzsémódosítással kapcsolatos határozat részeként több intézmény költségvetését is kiegészítették, a benyújtott kérések, illetve beérkezett támogatások alapján.

A hivatal műszaki osztálya is kapott 1,2 millió lejt, amit egyebek mellett a közvilágítás biztosítására, karbantartási munkálatokra, szemételszállításra, illetve hóeltakarításra fordíthatnak.

Nagyjából egymillió lejt fordítanak még különböző beruházásokra: ezek közül érdemes kiemelni a szejkefürdői mofetta rendbetételét, egy tömbház szigetelését, a közvilágítás modernizálását, illetve a már említett útkereszteződés felújítását.

Mivel az év eleji tervekhez képest lényegesen lassabban haladtak az európai uniós, illetve a kormány által támogatott beruházásokkal, ezért a testület – a gazdasági igazgatóság javaslatára – csökkentette az idénre betervezett megvalósítások nagyságát.

Az el nem költött összeg nagyjából negyven millió lejre rúg.

Azt azonban fontos megemlíteni, hogy ezt az pénzt a város nem veszti el, mindössze jövő évben fogja elkölteni. Egyebek mellett

  • az intelligens forgalomirányító rendszer,

  • a művelődési ház energetikai felújítása,

  • a csillagvizsgáló újjáépítése,

  • a szelektív hulladékszigetek létrehozása,

  • illetve az elektromos buszok beszerzése

haladt a tervekhez képest lassabban.

A testületi ülésen két módosítást kért az RMDSZ-frakció: egyrészt azt, hogy ne különítsenek el 400 ezer lejt a szejkefürdői ivó- és szennyvízhálózat javítására (ez immáron ötödjére került a testület elé, és ezúttal sem hagyták jóvá), másrészt biztosítsanak 22 ezer lejt az Eszterlánc Napköziotthonnak; utóbbi összeget a Városi Sport Klubtól vonták el. Mindkét módosítást elfogadta a testület.

A harmadik negyedévi zárszámadás szerint 47 százalékos megvalósítást könyvelhet el a városháza, az uniós beruházások esetében viszont csak 26 százalékosat. Az eredmény nem tetszett a tanácsosoknak, így nem is döntöttek pozitívan.

Jogi képviseletet kértek

Ügyvédfogadásra kért támogatást az önkormányzattól az Udvarhely Néptáncműhely, a Művelődési Ház, a városi könyvtár, a Haáz Rezső Múzeum és a Tomcsa Sándor színház, amelyek

az alkalmazottaknak járó ételjegyekért perelnek.

Ezt jóváhagyta a testület, akárcsak a városi kórház igényét, amely egy, az Országos Korrupcióellenes Ügynökség (DNA) által folytatott ügy miatt fog jogi képviseletet fogadni.

A Levendula, a Menta, a Medve, a Székely és a Merkúr utcák új adóbesorolást kaptak, mégpedig B kategóriást. Ezenkívül új bérleti szerződést köt a hivatal a városi könyvtár épületének használatára: valamivel több mint 14 ezer lejt kell fizessenek havonta.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

2026. november 06., péntek

Nemzetközi nyomozás indult az otopeni-repülőteret érintő bombafenyegetések ügyében

Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.

Nemzetközi nyomozás indult az otopeni-repülőteret érintő bombafenyegetések ügyében
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Akár 15 ezer lejes támogatást is kaphatnak a megújuló energiát használó háztartások

Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.

Akár 15 ezer lejes támogatást is kaphatnak a megújuló energiát használó háztartások
2026. november 06., péntek

Nem csitulnak a bombariadók: újabb Bukarestbe érkező repülőgépet ért fenyegetés

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Nem csitulnak a bombariadók: újabb Bukarestbe érkező repülőgépet ért fenyegetés
2026. november 06., péntek

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban

Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban
Hirdetés