Szentmisével egybekötött haranglábszentelés, valamint lovas bemutató és pünkösdi királyválasztás is lesz Csíkszentsimonban pünkösd vasárnapján.
Több mint félezren indultak el Székelyudvarhelyről Csíksomlyóra gyalogosan pénteken kora reggel. A népes keresztalja a Kis Szent Teréz-plébániánál gyülekezett, ahonnan a misét követően, rendezett sorokban, fegyelmezetten, énekelve indultak útnak.
Az akció június 5-ig tart és felváltva gyűjtenek a város különböző területein.
A két településhez tartozó Kombinát utca csaknem két kilométer hosszú, ebből 1,2 kilométer tartozik a városhoz. A köves, gödrös úton jelenleg is sokan közlekednek, akik alternatívát keresnek a zsúfolt, felújítás alatt álló Dózsa György utcára.
A Teleki Téka legújabb időszakos kiállítása arról a nőről szól, aki Teleki Sámuel mögött állt. A grófnő és könyvtára. Iktári Bethlen Zsuzsanna könyvei és mindennapjai című időszakos tárlat az egyszerű, de kemény nagyasszonyt rajzolja elénk.
Fagypont alá esett a hőmérséklet péntekre virradóan Csíkszeredában – egyedüli a lakott települések sorában.
Lezárult az előkészítő osztályba való iratkozás első szakasza, az iskolákba bejutott kisdiákok listáját május 29-én teszik közzé. Az első szakasz első felében, azaz május 17-éig a lakhelyük szerinti körzeti iskolába jelentkezők igényléseit dolgozzák fel.
Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba péntek hajnalban – tájékoztatta Petrus György, az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetője az MTI-t.
Többször is riasztotta a székelyudvarhelyi lakókat az elmúlt napokban a Ro-Alert rendszer. Mint megtudtuk, egy medve bocsozott le a Szentimre és Rózsa utcák közötti bozótos részen – azokat észlelték az emberek a házak közelében.
Minden eddiginél több diák vett részt csütörtökön a Kovászna megyei Vöröskereszt által 59. alkalommal megtartott májusi elsősegélynyújtó versenyen, melynek Sepsiszentgyörgy főtere volt a helyszíne.
Hagyjuk-e, hogy eltűnjenek a magyar megyék, és a magyar vidék beolvadjon egy mesterségesen létrehozott bákói, brassói vagy éppen szebeni központú nagyobb közigazgatási entitásba? – erről is szó volt Korodi Attila és Zsigmond Barna Pál beszélgetésén.
A Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség pénteken állásbörzét szervez a sepsiszentgyörgyi Golgota vendéglőben.
Noha néhány hete elkészült és a lakosság már használja is az Olt-folyó fölötti, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt új sepsiszentgyörgyi hidat, a hivatalos átadást – különösebb formaságok nélkül – csütörtökön tartották.
Alig egyhetes kis rénszarvast is meg lehet tekinteni a marosvásárhelyi állatkertben az elkövetkező napokon és szombaton, a Múzeumok éjszakáján is. Apja és anyja is állatkertben jöttek világra, Hollandiában és tavaly érkeztek Marosvásárhelyre.
Több mandátumra szóló vezetői víziót fogalmazott meg Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi független polgármesterjelölt, csütörtökön. Célja, hogy egy olyan aktív kisvárost építsen, ahonnan a „kicsi nem vágyik el, és ahová a nagy is hazajön”.
A rendőrség is keresi azt a 75 éves, marosvásárhelyi nőt, aki szerdán délután ment el otthonról és azóta sem tért haza.
A szécsenyi út állapota katasztrofális, a polgármesteri hivatal szégyene! – ezt a feliratot ragasztották ki járműveikre a szécsenyi lakosok szerdán. Így hívták fel a figyelmet arra, hogy már elegük van abból, hogy gödörtengeren vezet az út otthonaikba.
Erős szélre vonatkozó riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat.