
Fotó: Pinti Attila
A szécsenyi út állapota katasztrofális, a polgármesteri hivatal szégyene! – ezt a feliratot ragasztották ki járműveikre a szécsenyi lakosok szerdán. Így hívták fel a figyelmet arra, hogy már elegük van abból, hogy gödörtengeren vezet az út otthonaikba. A polgármesteri hivatal számokkal bizonyítja, hogy nem szorul háttérbe Csíkszereda peremterülete.
2024. május 16., 16:112024. május 16., 16:11
Nem vitás, valóban rázós és poros út vezetett a Csíkszeredához tartozó Szécseny peremterületre, ahol néhány helybéli éppen
Kopacz László, aki húsz éve itt lakik, a Székelyhonnak azonnal kifakadt az áldatlan állapotok miatt, szerinte ugyanis régen nem volt ennyire rossz a makadámút, mint most.
Fotó: Pinti Attila
– panaszkodott. Mint visszaemlékezett, a régi időkben folyton betömték kaviccsal a gödröket, amit az egykori fakitermelési vállalat (IFET) végeztetett el, így jól lehetett közlekedni rajta. „Akkor olyan út volt, mint a bőr” – fogalmazott.

Lakossági fórumot kezdeményeztek a Csíkszeredához tartozó Szécseny lakói az évtizedek óta elhanyagolt állapotban lévő, csak időnként karbantartott út miatt. A hétfői városházi találkozón nehezen közeledtek egymáshoz az álláspontok.
Egy másik helybéli azt is nehezményezte, hogy a legutóbbi útjavítás során agyagos kavicsot terítettek szét az úttesten, amely esős időben szétfolyt,
Fotó: Pinti Attila
Elsősorban járható, megfelelően kialakított makadámutat szeretnének. Mint megjegyezték, tudatában vannak annak, hogy a csatornahálózat építése előtt nem várhatnak aszfaltútra.
– hangsúlyozták. Nem az első eset, hogy elégedetlenségüket fejezték ki a szécsenyiek, már több alkalommal cikkeztünk a témában az elmúlt években.

Még évekig várniuk kell a Csíkszereda szécsenyi övezetében lakóknak a korszerű útra. A jelenlegi gödrös, poros útszakaszt évente kétszer is javítani kell, a rongálódás viszont folyamatos.
Bors Béla, Csíkszereda alpolgármestere a Székelyhonnak rögtön tisztázta, hogy
A teljes felújítást azonban a víz- és szennyvízhálózat kiépítését követően végezhetik el. Erre a beruházásra kormánytámogatást nyert Csíkszereda. Az alpolgármester hozzátette, a gázhálózatot érintő projekt is jól halad, és ugyancsak dolgoznak a villanyhálózat kiépítéséhez szükséges tanulmányon. Az önkormányzat közvilágítás kiépítését is tervezi.
Fotó: Pinti Attila
Egyébként a város honlapján nemrég megosztottak néhány évre visszamenőleg adatokat arról, hogy mennyit költött az önkormányzat Szécsenyre: „2020-ban, amikor 64 ezer lej fizettek be Szécsenyből a városnak, 72 ezer lejt költöttek az utak karbantartására, 2021-ben, amikor 30 ezer lej származott Szécsenyből, 177 ezer lejt fordítottak a szécsenyi utcahálózat javítására. 2022-ben 334 ezer lejt, 2023-ban pedig 301 ezer lej közpénzt költöttek ugyanerre a célra”.

Nem lesz aszfaltút Csíkszereda szécsenyi övezetében még néhány évig. A városvezetés számára most a szennyvíz-elvezető rendszer kiépítése jelenti a prioritást, az útfelújítás csak ezután következhet.
Szécseny üdülőövezet 2021 tavaszától vált hivatalosan Csíkszereda hétvégi házas övezetévé. Bors Béla azt is elmondta, hogy jelenleg készül az övezeti rendezési terv (PUZ), ami alapján lakóövezetté nyilvánítják a városrészt.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
4 hozzászólás