
A Szécsenybe vezető út egyelőre még nem változik. Egyik beruházás a másik után
Fotó: Sándor Csilla
Nem lesz aszfaltút Csíkszereda szécsenyi övezetében még néhány évig. A városvezetés számára most a szennyvíz-elvezető rendszer kiépítése jelenti a prioritást, az útfelújítás csak ezután következhet.
2017. október 17., 09:452017. október 17., 09:45
Akárcsak az elmúlt években, idén is javították a Szécsenybe vezető makadámutat, kimélyítették az útszéli sáncokat, az úttesten keletkezett kátyúkat betömték. Általánosságban viszont a helyzet nem változott:
Tavaly elhangzott, hogy az említett útszakasz korszerűsítése, aszfaltozása érdekében a helyi önkormányzat megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére ad megbízást, ennek elkészülte után pedig dönthetnek a szükséges munkálatok elvégzéséről is.
Fotó: Sándor Csilla
Ezzel együtt az útfelújítás csúszik hátrább a várólistán. Mint Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester kérdésünkre elmondta,
Mivel a munkálatok során az út nyomvonalán is ásni kell, értelemszerűen meg kell várni a vezetéképítés befejezését ahhoz, hogy az útfelújítás elkezdődhessen. A POIM program keretében várhatóan 2020-ig kell befejezni a beruházásokat, így az út korszerűsítése sem kezdődhet meg ennél korábban. Hasonló helyzetben van egyébként egy másik csíkszeredai peremterület, Csiba is, ahol a Csiba utca felújítását, aszfaltozását várják az ott lakók – esetükben is a szennyvízhálózat kiépítése után várható előrelépés.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.
Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.
Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.
Csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. A 2026–2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, a vakációk időpontjai pedig már hivatalosak – egy februári szünetről viszont a megyei tanfelügyelőségek döntenek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia olyan diákokat és egyetemi hallgatókat vár önkéntesnek, akik szívesen bekapcsolódnának az intézmény tevékenységébe.
Újabb harminc nappal meghosszabbította pénteken a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi katasztrófavédelmi bizottság.
szóljon hozzá!