
Hamarosan felújítják a Kombinát utcát
Fotó: Haáz Vince
Kiadták az engedélyt a Marosvásárhelyt Maroskeresztúrral összekötő út leaszfaltozására. A két településhez tartozó Kombinát utca csaknem két kilométer hosszú, ebből 1,2 kilométer tartozik a városhoz. A köves, gödrös úton jelenleg is sokan közlekednek, akik alternatívát keresnek a zsúfolt, felújítás alatt álló Dózsa György utcára.
2024. május 17., 10:092024. május 17., 10:09
Jó hírt közölt Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere: leaszfaltozzák a várost Maroskeresztúrral összekötő utcát. Ez egy alternatív útszakasz lehet azok számára, akik a peremtelepülésről a városba ingáznak, vagy a megyeszékelyről akarnak Maroskeresztúrra, Nyárádtőre eljutni.
A vegyipari kombinát mögött elhaladó Kombinát utca a marosvásárhelyi Szabadság utcát köti össze a várossal egybenőtt Maroskeresztúrral, ahol a belső falurészen, az iskola közelében ér véget. Mindkét településhez tartozik egy-egy rész, amely jelenleg gödrös, elhanyagolt állapotban van.
Borsos Csabától, a marosvásárhelyi városháza illetékesétől megtudtuk, a városhoz tartozó rész esetében elkészült már minden szükséges tanulmány, dokumentáció, így ki is adták már az építkezési engedélyt. A tervben egy kétsávos utca szerepel, járdákkal és kerékpárúttal. Ugyanakkor
Azt nem tudtuk meg, hogy mikor kezdődnek a munkálatok, de azt igen, hogy előreláthatóan két évig tartanak majd.
Fotó: Haáz Vince
Régészeti ásatások is lesznek
Kovács Edith, Maroskeresztúr polgármestere a Székelyhonnak elmondta, a rájuk eső területen elsőkörben régészeti ásatásokat kell végezni, mert a szakemberek úgy tudják, hogy római leletek vannak, illetve lehetnek ott. A költségvetésben megvan a szükség pénzösszeg a feltárásokra és az aszfaltozásra, akárcsak kerékpárút és járda kialakítására. A napokban kötik meg a szerződést a múzeummal, és annak függvényében zárják majd le az utat és kezdenek neki a munkálatoknak. A polgármester továbbá közölte, lehetséges, hogy megvárják a munkálatokkal a nyári vakációt, hiszen az út mostani lezárása még jobban megkeserítené az ingázók életét.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.
Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.
A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.
szóljon hozzá!