Tavaly novemberben indult az Udvarhely Táncműhelynél az a néptáncoktatási alapképzés – közösen az udvarhelyi Örökség Egyesülettel, valamint a sepsiszentgyörgyi székhelyű Romániai Magyar Néptáncegyesülettel –, melyet pedagógusoknak hirdetett a társulat. A képzés népszerűsége meglepte még a szervezőket is...
2010. április 06., 11:212010. április 06., 11:21
2010. április 06., 11:392010. április 06., 11:39
Sok jelentkezőt el kellett tanácsoljunk, mert már nem volt hely számukra, mondta Miklós Levente, a táncműhely igazgatója annak kapcsán, hogy nemsokára véget ér a kurzussorozat.
2009 késő őszén elindult a néptáncoktatási képzés, kurzus Székelyudvarhelyen az Udvarhely Táncműhely főszervezéseként az intézmény keretei közt. Végül nem egy, hanem két 35 fős csoportot indítottak. Az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza (Csíkszereda) volt a partner a programban – ez a szervezet máshol, például Szilágy megyében – már lebonyolított egy hasonló képzést, ezúttal pedig Hargita megyében a táncműhelynél folyt oktatás. Ahogy a táncműhely igazgatója elmondta, a jelentkezők többsége Udvarhelyszék környékéről érkezett, pedagógus a zöme, de civil is részt vett a képzésben. Az elképzelés az volt, hogy az óvónőket, tanítókat ezzel a képzéssel segítsék munkájukban, azaz munkájuk során tiszta forrásból dolgozzanak. A 72 óra alatt néptáncot (Antal Katalin és Antal József táncműhelytagok oktatják), néprajzot (az udvarhelyi dr. Osváth Imola), éneket (szintén az Udvarhely Táncműhely tagja, Demeter Erika tanít), gyermekjátékokat (Sepsiszentgyörgyről Benkő Éva), pszichológiát (Udvarhelyről dr. Barabás Tünde oktat) tanultak a képzés résztvevői.
12 óra alatt csupán alapfogalmakat lehet elsajátítani, magyarázta dr. Osváth Imola néprajzoktató. Úgy egyeztünk, hogy a kurzus végén egy kollokvium lesz, mindenki megold egy feladatlapot, ajánlottam, hogy kutatást is lehet végezni, ehhez adtam kérdőiveket a résztvevőknek, aki igényelte, és szeptemberi határidővel véglegesíthetik a feladatlapokat, meg egy kis kiadványt is készülök szerkeszteni a csoport munkájából.
Április 16-án zárul a kurzussorozat, mely egyben a vizsgatétel időszaka is úgymond, tehát minden tárgyból egyféle számadást kell tenniük a résztvevőknek. A jó hír most pedig az, újságolta Miklós Levente, hogy tudatában annak, hogy ez a tudás kevés egyelőre, idén ősszel folytatódik a kurzus, melyet ezúttal három hónaposra terveznek. Azok számára tud többletet nyújtani, akik most is diákjai a kurzusnak – nemsokára okleveles néptáncoktatók lesznek.
Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
szóljon hozzá!