A nyárádmenti kirándulások alkalmával készített grafikákból, fényképekből nyílt kiállítása Wagner Péter budapesti építész-grafikusnak Nyárádszeredában.
2014. június 10., 22:252014. június 10., 22:25
A kolozsvári származású, de budapesti születésű Wagner Péter építész hallgató korában, az 1960-70-es években kezdte el erdélyi barangolásait hátizsákos turistaként és érdeklődőként. Kezdetben a mezőségi Szék kultúráját és embereit tanulmányozta, de mára alig maradt olyan hely Erdélyben, ahol ne fordult volna meg. Szék, a Szászvidék, Mezőség, Szilágyság, Gyimesek után a Nyárádmentét is bebarangolta, jelenleg pedig kalotaszegi anyagán dolgozik. A megújuló magyar vidéket ábrázolja, és egyes tájegységek kultúráját más tájegységek embereivel ismerteti meg – mondta el a kiállítóról Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat volt főszerkesztője.
Személyes vallomásában Wagner Péter elmondta: építészként és művészként őt az épületek ragadják meg, de az épületeken át az emberhez, az emberen át az épülethez is kötődik. Erdélyi utazásai során szerzett impresszióit főleg grafika révén adja vissza, számára a rajz sokkal fontosabb a megörökítésben, bár „melléktermékként” megjelenik a fénykép is. Nemcsak Erdély, hanem annak épített öröksége is romlik, de számára a rajz lehetőséget ad a romlások „kiszűrésére”, így az objektív fotókkal szemben olyan faluvilágot tud visszaadni, amely talán sosem volt, de vágyunk rá, ezért válik költőivé, igazzá. A 2010-2013 közötti, de másfél évig rendszeresen végzett nyárádmenti kirándulások és gyűjtőmunka eredménye az a száztizenhét grafika és kétszáznál több dokumentumfotó, amelyet a nyárádszeredai művelődési ház két helyiségében állítottak ki és hétfőtől a közönség számára is lát(ogat)hatóvá tettek.
A tárlatnyitót a jobbágyfalvi Nagy Ferenc Férfikórus és a marosvásárhelyi Fagyöngy citerazenekar fellépése színesítette, gazdagította.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
szóljon hozzá!