Válságban is tovább él a hagyomány

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

A gyergyószentmiklósi Fábián Ferenc Színtársulat és a Művelődési Központ a hagyományokhoz híven idén is megszervezte a Műkedvelő Színjátszók Találkozóját. Amint a rendezvény megnyitóján elhangzott, a 16. alkalommal szervezett MÜSZIT-re igencsak rányomta bélyegét a gazdasági válság,

Gergely Imre

2009. november 15., 22:042009. november 15., 22:04

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A meghívott társulatok nagyrésze az anyagiak hiányára hivatkozva mondta vissza a gyergyói fellépést. A szervezők ennek ellenére is úgy gondolták, hogy nem szakítják meg a hagyományt, szűkös keretek között is, de felvállalják a rendezvényt. Ezért, a házigazda Fábián Ferenc Színtársulat mellett csupán egy, a szászrégeni Kemény János Színjátszó csoport tisztelte meg jelenlétével a találkozót.

Danalyszin József, a Fábián Ferenc Színtársulat vezetője hangsúlyozta, hogy az a bizonyos “csak azért is” hajtotta idén is a szervezésben, amilyen csökönyösségre és kiállásra volt szükség a ’89 előtti időszakban is a fellépésekhez. Akkor a pártelvtársak húzták meg a színdarabokat és döntötték el, hogy színpadra alkalmazható-e vagy sem egyik-másikuk, most meg az anyagiak hiánya szól bele a produkciókba. Ennek ellenére szembe kell menni a mai digitális világgal, a nézők elé kell tárni azt az élményt, hangulatot, amit a színjátszás nyújt és bízni kell abban, hogy a Műkedvelő Színjátszók Találkozója nem marad hullámvölgyben – fogalmazott Danalyszin.

A XVI. MÜSZIT nem csak résztvevőkben szűkölködött. A Művelődési Központ színháztermében bőven maradt üres szék, alig 50 néző volt kíváncsi az előadásokra.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A szombati találkozót a házigazda társulat Nevetni arany című produkciója nyitotta. A színpadi összeállításban Nádasi, Rejtő és saját szerzeményű, vidám életképeket mutattak be, de a repertoárban magyar népmesék, csángó és magyar népdalok, egyéni produkciók is szerepeltek. Az est folytatásában a szászrégeniek szórakoztatták a közönséget. Ők Vaszari Gábor  három felvonásos bohózatát, a Bubust mutatták be.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 21., péntek

Újra teljes hosszában felássák a Gyilkostó utat

Pénz és az időjárás felmelegedése szükségese ahhoz, hogy elkezdődhessen a Gyilkostó út javítása Gyergyószentmiklóson. A jelenleg katasztrofális állapotban levő, fontos útszakaszt azonban még egyszer teljes hosszában fel kell ásni az idén.

Újra teljes hosszában felássák a Gyilkostó utat
2025. március 20., csütörtök

Újra terítéken a Monturist

Ahogy az elmúlt négy évben rendszeresen, a Monturist ismét úgy hívta meg Gyergyószentmiklós önkormányzatát a közgyűlésére, hogy a város már érdemben ne is vehessen részt. A képviselő-testület csütörtöki ülésén e körül forgott a beszélgetés.

Újra terítéken a Monturist
Újra terítéken a Monturist
2025. március 20., csütörtök

Újra terítéken a Monturist

2025. március 20., csütörtök

Megvan a Gyergyóditrót is érintő autópálya-szakasz kivitelezője

Román-boszniai cégtársulás építi az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya leghosszabb, Gyergyóditró és Grințieș közötti szakaszát – közölte csütörtökön Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.

Megvan a Gyergyóditrót is érintő autópálya-szakasz kivitelezője
2025. március 19., szerda

Megáldották a Munkás Szent József-templom zenei szívét

Gyergyószentmiklós legnagyobb orgonáját szentelték fel szerdán, Szent József ünnepnapján a felszegi városrészben található Munkás Szent József-templomban. Azonban nemcsak a városban, de az egész megyében különlegesnek számít ez a hangszer.

Megáldották a Munkás Szent József-templom zenei szívét
2025. március 19., szerda

Áramszünetre figyelmeztetnek

Az áramszolgáltató közlése szerint javítási munkálatok miatt március 20-án 9 és 14 óra között áramszünet lesz Gyergyószentmiklós egy részén.

Áramszünetre figyelmeztetnek
Áramszünetre figyelmeztetnek
2025. március 19., szerda

Áramszünetre figyelmeztetnek

2025. március 18., kedd

Veszélyesnek ítélt fákat vágnak ki Gyergyószentmiklóson

Elkezdődött Gyergyószentmiklóson a veszélyesnek minősített köztéri fák kivágása. A központi parkban indult a munka, majd haladnak a város más részei felé. Mintegy 35–40 fát kell kivágni, helyükbe másokat ültetnek.

Veszélyesnek ítélt fákat vágnak ki Gyergyószentmiklóson
2025. március 16., vasárnap

Ettek, ittak, ahogy régen a katonák

Nem ment rosszul a sora a katonának, amikor olyan ételt kapott, amilyent Török Zoltán főzött vasárnap Gyergyószentmiklóson. A 19. alkalommal megrendezett katonaeledel-kóstolóval folytatódott egy hagyomány. A jövőben is megtartanák.

Ettek, ittak, ahogy régen a katonák
Ettek, ittak, ahogy régen a katonák
2025. március 16., vasárnap

Ettek, ittak, ahogy régen a katonák

2025. március 16., vasárnap

Ötszáz kokárda készült, örvendetes, hogy nem jutott mindenkinek

A gyergyószentmiklósiak idén másképp ünnepelték március 15-ét, mint korábban. Szebb volt a hangulat, és a résztvevők létszáma is többszöröse volt annak, ami ezelőtt jellemző volt. A nagy elődökre emlékeztek, de a mai hétköznapi hősökre is gondoltak.

Ötszáz kokárda készült, örvendetes, hogy nem jutott mindenkinek
2025. február 18., kedd

Tűz ütött ki egy garázsban, egy 66 éves nő pánikrohamot kapott

Kigyulladt egy garázs kedden este Marosfőn, egy személygépkocsi és egy robogó volt benne. Az eset miatt egy 66 éves nő pánikrohamot kapott.

Tűz ütött ki egy garázsban, egy 66 éves nő pánikrohamot kapott
2025. február 13., csütörtök

Gyergyói RMDSZ: hiszünk az alelnök ártatlanságában

Az RMDSZ gyergyószéki szervezete kiáll Barti Tihamér megyei önkormányzati alelnök, gyergyószéki politikus mellett – áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben.

Gyergyói RMDSZ: hiszünk az alelnök ártatlanságában