Utolsó állomására érkezett Székelyföld kulturális követe

„Nagyon kedvesen fogadtak az egyik legnagyobb magyar festő nevét viselő képtárban. Csereakcióként jövőben Csók István-vándortárlatot hozhatunk Csíkszeredába” – jegyezte meg a kiállítás kapcsán Gyarmati Zsolt. Nemcsak a képzőművészet, hanem a jégkorong iránti szeretet is összeköti a két várost – tette hozzá.

Nem véletlen, hogy a kiállítás megnyitóján köszöntőt mondó Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester és a házigazda Cser-Palkovics András fehérvári polgármester be is jelentette a hírt, hogy mivel a két várost kulturális élet és a sport területén szakmai kapcsolatokat létesített, valamint személyes barátságok is kötődtek, elindították a testvérvárosi szerződés megkötésének folyamatát. A két elöljáró erről elvben már megállapodott, a közgyűlések döntenek a továbbiakról, valószínűleg hamarosan aláírhatják a testvérvárosi szerződést.

Méltó helyre, a Csók István Képtárba került a 60 festményből álló anyag, mivel ott található Aba Novák Vilmos monumentális méretű alkotása is. „Megnyitószövegemet azzal kezdtem, hogy mikor felmentem az emeletre, egy pár pillanatig elfeledkeztem, hogy a Nagy Imre-kiállítást rendezni jöttem Székesfehérvárra, annyira lenyűgöztek Aba Novák Vilmos Magyar-francia történelmi kapcsolatok című óriási pannója. Utána rájöttem, hogy mennyire jól érvényesülnek ezek az alkotások egy térben. Lenyűgöző volt látni, hogy mindkét művész, milyen erős festői iskolát járt ki. Barátok is voltak, és mindkettőjüket a nagybányai művésztelepen alkotó képzőművészek tanították, így a komponálástól kezdődően a festékkezelésig, valamint a fény- és árnyékhatások aprólékos kidolgozása nagyon-nagyon hasonlít a munkáikon. Közös hangulatúvá tette mindez a kiállítást. Nehéz megfogalmazni az érzést, ahogyan a két alkotó munkái közös térben, milyen lenyűgöző hatást okoztak. Szerintem ez szavakban elmondhatatlan” – fejtette ki a Székelyhonnak Szabó András művészettörténész, a Nagy Imre-tárlat kurátora.

Székesfehérvári vonatkozásban – amint fentebb már láthatták – a vándortárlat a testvérvárosi kapcsolatok kezdeményezéséhez vezetett, az anyaországi összhatásairól a tárlat rendezői még nem alakítottak ki tiszta képet. A kurátor megjegyezte, hogy, valószínű, majd a műalkotások hazaérkezésekor tartanak kiértékelőt. Azt azonban fontosnak tartotta kiemelni, hogy „a tősgyökeres bennszülött” anyaországiak, akik még nem jártak Romániában a festmények alapján egy „frappáns képet alkothattak” Székelyföldről és Erdélyről. Egy fajta „kulturális követként” tekinthető ez a vándortárlat: „Sajnos a történelem során szakadás történt szellemi és erkölcsi vonatkozásban köztünk. Ezt a szakadékot segít áthidalni ez a tárlat, vagyis a Nagy Imre által rólunk megfogalmazott kép. Érdemes volt felvállalni. Egy-két éven belül bizonyára erősebben érezni fogjuk a tárlat hatását, és most nem arra gondolok, hogy a Nagy Imre Képtárnak a látogatottsága megnövekszik, hanem arra, hogy a vándortárlat látogatásának hatására sokkal nagyobb érdeklődést tanúsítanak, majd irántunk az anyaországiak” – összegzett Szabó András.