Ünnepel a Prisma Fotóklub

25 éves fennállását ünnepli idén a csíkszeredai Prisma Fotóklub. A jubileum alkalmából születésnapi fotókiállítást szerveznek november 25-én, pénteken 17 órától a megyeháza kiállítótermében.

Péter Beáta

2011. november 24., 17:272011. november 24., 17:27

2011. november 24., 19:402011. november 24., 19:40

„A klubnak 1986. november 12-ről van az első dokumentuma. Isten nyugtassa János Dénes volt a klub értelmi szerzője, és négyen-öten alapították. Ők tagjai voltak a Hargita Fotóklubnak, de belső torzsalkodás miatt kiváltak onnan. A Hargita Fotóklub a kicsi kultúrházban székelt, akkor fejezték be épp a Szakszervezetek Művelődési Házának az építését, és János Dénes átment, az igazgatóval megbeszélte, hogy adjon nekik egy székhelyet. Abban az időben úgy voltak azok a dolgok, hogy hivatalos kulturális intézményhez kellett tartozni, nem úgy, mint manapság a civil szervezetek, nem is volt így benevezve, mint civil szervezet. A törvény megvolt, csak nem alkalmazták. Akkor a Művelődési Háznak is kellett kulturális tevékenység, és nagyon jól jött nekik, hogy egy fiatal, energikus fotóművészet iránt érdeklődő csapat indul. Ők négyen – János Dénes, Zakariás Péter, Incze Domokos, Labancz István – elindították a Prisma Fotóklubot. Hívtak engem is, hogy emberre van szükségük” – emlékszik vissza a kezdetekre a fotóklub jelenlegi elnöke.

Szabó Attila elmondta, volt olyan periódus is, amikor több mint harminc klubtagot számláltak. Igaz, hogy ennek csak a fele foglalkozott komolyabban a fotózással. Ebben az időben ugyanis ez a fotóklub hivatalos összejövetelnek számított, és lehetőség volt arra, hogy a hasonló érdeklődésű emberekből álló társaság összegyűljön, mert bár a fotó volt a fő téma, mellette „egyéb” dolgokról is beszélgettek. „Amikor jött a változás, a klubtagoknak egy része, öten-hatan nekifogtunk, és december 18–19-én röpcédulákat nyomtattunk, volt egy ilyen forradalom-íze is a klubnak, de elkéstünk a röpcédulaszórással, mert Ceauşescut vagy két órával hamarabb elkergették. Ez is klub életéhez tartozott, a gondolkodás és az érdeklődés nagyjából egyforma volt. Mi őriztük három éjjel, három nap felváltva a Művelődési Házat önkéntesen, ott feküdtünk, ott keltünk, épp átöltözni mentünk haza” – elevenítette fel az akkori történéseket Szabó.

A rendszerváltást követő két évben szünetelt a klub tevékenysége. 1992-ben újraindították, de nehézkesen működött 1994-ig. „Volt valami, időnként összegyűltünk, nagy ritkán küldtünk munkákat kiállításra, pénz se volt, kiállítás sem volt annyi. Azért megmaradt egy 6–7 személyből álló törzsgárda, ők próbálták folytatni, és \'97-ben és \'99-ben is szerveztek egy-egy országos kiállítást itt Csíkszeredában Experiment név alatt” – fűzte hozzá.

2002-ben és 2003-ban ismét szerveződik a klub égisze alatt egy-egy kiállítás. Sajnos, ebben az évben János Dénes egy baleset következtében elhunyt. Egy ideig Incze László vezette a tevékenységet. A 20. évfordulót kiállítással ünnepelték. Ettől az évtől, Szabó Attila lett a klub elnöke. „Kezdtem újra én is tevékenykedni, és általam a régi tagokból nagyon sokan visszajöttek, és új tagok is kerültek. Jelen pillanatban 14 tagból áll a klub” – tájékoztatott az elnök. A Prisma Fotóklub tehát 2006 óta aktívan tevékenykedik, és több országos, valamint nemzetközi kiállítást is szerveztek.

A születésnapi kiállításon összesen 70 képet lehet majd megtekinteni, a jelenlegi 14 klubtag négy-négy képpel, 14 egykori tag pedig egy-egy fotóval járult hozzá a kiállításhoz. A fotóklub tagjai erre az alkalomra egy albumot is kiadtak, mely a Prisma Fotóklub negyed évszázadát mutatja be, de helyet kaptak benne a jelenlegi és volt klubtagok munkái is. A kiállítást Túrós Eszter művészettörténész és Bucur Nicolae műkritikus, valamint Szabó Attila, a klub elnöke nyitja meg. A megnyitón szaval Kiskamoni-Szalay Lilla, zongorázik Bányász András.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 14., vasárnap

Hét év után újra teljes pompájában fogadja híveit a madéfalvi templom

Közel ezer hívő és meghívott vendég részvételével áldották meg vasárnap, hét évig tartó felújítást követően a madéfalvi Jézus Szíve-templomot. Az ünnepségen a megújult orgonát is felszentelték.

Hét év után újra teljes pompájában fogadja híveit a madéfalvi templom
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont

A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont
2026. június 12., péntek

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén

Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén
2026. június 11., csütörtök

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat

Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában

Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában
2026. június 11., csütörtök

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma

Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma
2026. június 11., csütörtök

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek

A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához

Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához
2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
Hirdetés