Nagy sikert aratott Székelyudvarhelyen vasárnap esti koncertjével a budapesti Liszt Ferenc Kamarazenekar. Két ráadást is kapott a közönség.
2011. október 17., 17:402011. október 17., 17:40
2011. október 17., 17:482011. október 17., 17:48
„Sejthető volt, hogy kiemelkedő zenei esemény lesz a budapesti vendégegyüttes koncertje – mondta Bodurian Ágó, a Székelyföldi Filharmónia művészeti titkára, az est szervezője –, de arra gondolni sem mertünk, hogy pótszékeket kell betenni a Szent István-terembe.” Ilyenkor szokták mondani, hogy még a csilláron is lógtak. Mintegy kétszázötven fő hallgatta meg a koncertet.
A szűnni nem akaró taps hatására két ráadás hangzott el: Bartóktól a Román táncok és az Este a székelyeknél. Rolla János zenekarvezetőnek virággal és egy emlékplakettel köszönték meg a fellépést, ő pedig kitörő örömmel és lelkesen jelezte a zenét értő és szerető közönségnek, hogy minél hamarabb szeretne ide visszatérni, de ismerve az eléggé sűrű hangversenybeosztást, ezt csak másfél-két év múlva esedékes határidőre merte vállalni.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.
Korszerű, négykerék-meghajtású mentőautóval bővült Korond és a környező települések sürgősségi egészségügyi ellátása, ami jelentősen javítja a beavatkozások gyorsaságát, különösen a hegyvidéki térségben.
szóljon hozzá!