Bemutatkozott Keszthelyen Székelyudvarhely, s ezzel együtt helyi fotósok is. Miután az udvarhelyi Művelődési Háznak együttműködési szerződése van a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központtal, a szövetség életjelei imigyen megmutatkoznak.
2010. január 28., 20:042010. január 28., 20:04
2010. január 29., 10:572010. január 29., 10:57
Székelyudvarhelyen ősszel két keszthelyi művész mutatkozott be a Művelődési Háznak köszönhetően, most viszont udvarhelyi fotósok munkái, illetve egy képviselet utazott Keszthelyre.
Január 24-én, vasárnap Keszthelyen egy fotókiállítás nyílt udvarhelyi fotósok munkáiból a Goldmark Károly Művelődési Központban. A Székelyudvarhely Keszthelyen című fotókiállítás anyaga a következőképpen állt össze: a múlt év második felében meghirdetett – a polgármesteri hivatal, a Művelődési Ház, a városi RMDSZ által kiírt – Kisváros ősszel és Kapuk című fotópályázatok válogatott képanyaga, illetve helyi fotósok képei, melyek valamilyen módon kötődnek Udvarhelyhez. Húsz alkotótól negyven fotót vitt a kiállításra a küldöttség, vagyis Elekes Gyula, az udvarhelyi Művelődési Ház igazgatója, valamint a fotópályázatok egy-egy zsűritagja, Dávid Bontond fotós és Jakab Áron Csaba, a pályázat szervezője.
Székelyudvarhelyen a Keszthelyre vándorolt fotósanyag májusban, a városnapokon lesz látható – Elekes Gyula megemlítette még, addig is igyekeznek, hogy az alkotások eljussanak a testvértelepülésekre, mint például Vácra, Törökbálintra, Tatabányára.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
szóljon hozzá!