
Fotó: Boda L. Gergely
Székelyudvarhelyen első alkalommal szervez az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány napköziben könyvismertetőt. Erre most február 26-án kerül sor.
2010. február 20., 20:422010. február 20., 20:42
2010. március 08., 12:232010. március 08., 12:23
Fotó: Boda L. Gergely
Ha nem voltak még napköziben könyvbemutatón, akkor talán épp itt az ideje megtenni. Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány rendkívüli rendezvényt hozzott tető alá: első alkalommal mutat be könyvet napköziben. Az udvarhelyi születésű Nagyálmos Ildikó Panna első könyve című kötetét – korábban már bemutattuk a frissen megjelent könyvecskét – február 26-án, pénteken 11 órától a Tábor negyedi Csillagvár Napköziotthonban ismerteti Murányi Sándor Olivér író, mellette pedig Orbán Ferenc hegedűs a versek zenei arcát mutatja meg. Az esemény házigazdái Jakacs Gyöngyi óvónő és Lőrincz György író, az EMIA elnöke lesz. A szervezők a szülőket is meghívták, hogy együtt énekeljék gyermekeikkel az Orbán által megzenésített gyerekverseket – minden érdeklődőt várnak.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.
szóljon hozzá!