Az előző évekhez képest átláthatóbban rendezkedett be a Film.dok 7. fesztivál, amely hétfőn kezdődőtt. A Szakszervezetek Művelődési Házának első emeletére lábnyomok vezetnek. Az első teremben tartják a kísérőrendezvényeket, a másodikban zajlik a fesztivál fóruma, ahol a harmadik helyiségben vetített filmeket lehet megvitatni, persze, nem csak egymás közt, hanem olykor alkotóikkal is.
2011. szeptember 19., 17:532011. szeptember 19., 17:53
2011. december 20., 20:172011. december 20., 20:17
Áldozatnak érezhetjük magunkat a Film.dok 7. fórumtermében
Nem véletlen, hogy ezúttal a magyar-román jelző lemaradt a plakátokról, hiszen idén az egész Kárpát-medencéből fogadtak dokumentumfilmeket, ezáltal nemzetközivé vált a rendezvény. Egyre inkább kezd beigazolódni a fesztivál szlogenje is, miszerint a „Film.dok nyomot hagy”.
„Mindenkori rekordunkat felülmúlta az idei nevezés, sőt szerintem állíthatjuk, hogy Kárpát-medencei szinten ez a dokumentumfilm-fesztivál mutatja be a legtöbb, ezen a területen született alkotást. Ez fontos, mert, úgy gondolom, mivel ezek a filmek általában az adófizetők pénzéből készültek, így most egyfajta elszámolást, egy számvetést kaphatnak, persze, nem csak azt láthatják, hová került a pénzük, hanem megértik, a kultúrába fektetni érdemes” – emelte ki Farkas György fesztiváligazgató. Ezután Winston Churchill példáját említette, aki a legnehezebb időkben összehívta minisztereit, hogy tanácskozzanak, mit lehetne tenni, hogy biztosan Anglia és a szövetségesei nyerjék meg a második világháborút. Egy olyan javaslat is érkezett, miszerint egy évig el kellene venni a pénzt a kulturális tárcától, és hadügyekre vagyis, felfegyverkezésre fordítani azt. Churchill hamar leintette az ötlet gazdáját, kijelentette, hogy ebben az esetben egyenesen nem lenne értelme a háborút megnyerni.
Antal Attila, Beke Mihály András és Farkas György
Beke Mihály András, a fesztivál elnöke szerint napjainkban nem elegendő ebben a műfajban pusztán a tényfeltárásnál maradni. „A valóságfeltárás mellett korunkban a dokumentumfilmeknek több szerepük kell legyen, értékrendet is kell sugalljanak, mert egy olyan világban élünk, ahol ezek felborultak” – emelte ki Beke a megnyitó beszédében.
A művelődési ház emeletén elhelyezett díszletek furcsa hangulatot teremtenek, mintha bűnözők közé csöppent volna a fesztiválra látogató érdeklődő, hirtelen kiszolgáltatottá válik, akárcsak plakáton megjelent eltakart szemű alak, aki valószínűleg éppen a nézőt jelképezi. A filmek megtekintése után – ahogy Beke Mihály András is megjegyezte – felcserélődik ez a viszony, és helyreáll a rend. „A díszlet nyilvánvalóan azt sugallja nekünk, hogy gyilkos, nyomasztó környezet vesz körül bennünket, és a plakáton szereplő egyén lehet az áldozat, erre utal az eltakart szem. A mi célunk, hogy megfordítsuk ezt a helyzetet, vagyis a helyükre állítsuk a dolgokat.”
Beke Mihály András szerint a dokumentumfilmek értékrendet kell sugalljanak
Antal Attila alpolgármester, a fesztivál kulturális felelőse a megnyitón megjegyezte, hogy az ötödik Film.dok után létezett egy átmeneti időszak, amikor is aggódni lehetett a dokumentumfilmek sorsáért (egy évben elmaradt a fesztivál – a szerk.), az utóbbi két alkalom viszont igazolja, hogy megtalálta helyét Csíkszeredában, sőt ki is tud itt teljesedni. „A dokumentumfilm-fesztivál valóban itt hagyja lenyomatát a város kulturális életében” – véli az elöljáró.
Kicsit nagyobb hangsúlyt fektettek a szervezők – Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a budapesti Szupermodern Stúdió Kft., a román Vizuális Művészetek Alapítvány (Fundaţia de Arte Vizuale) és a Thália Alapítvány – a kísérőrendezvényekre is, kedden 18 órától nyílik a Hidak-Korok-Budapest című vándorkiállítás.
A fesztivál programjai ingyenesek. A fesztivál főtámogatói: Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium, Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Bukaresti Magyar Kulturális Intézet, Népfőiskola Alapítvány Lakitelek, Nemzeti Kulturális Alap, Communitas Alapítvány és Szakszervezetek Művelődési Háza.
A részletes műsort megtalálják a Székelyhon.ro Szórakozás-portálján.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
szóljon hozzá!