Rajzfilmmel és bábjátékkal ünnepelték a magyar népmese napját

Új eszközökkel kezdte terjeszteni a mesét csütörtökön, a magyar népmese napján a Kájoni János Megyei Könyvtár. Az óvodások a népszerű Magyar Népmesék sorozatból láthattak egy-egy mesecsokrot, a kisiskolások egy csoportja pedig a könyvtár Fakalinka nevű bábcsoportjának a Plüm-plüm és a sárkány című előadását nézhette meg.

Szőcs Lóránt

2010. szeptember 30., 20:052010. szeptember 30., 20:05

Galéria
A megyei könyvtár immár ötödször csatlakozott a Magyar Olvasótársaság kezdeményezéséhez vagyis, hogy Bendek Elek születésnapját a népmesék népszerűsítésének szentelje. Ezúttal a Mikó várban székelő dokumentációs és gyerekrészlegen nem felolvasás formájában jutottak a gyerekek a mesékhez, hanem rajzfilm formájában videofelvételről. A Biblionet projekt keretében ugyanis az intézmény laptopokat és videókivetítőt kapott ajándékba.

Főleg az óvódások körében örvendett rendkívüli népszerűségnek a Magyar Népmesék sorozat, hisz ők még nem olvasnak, így ebben a korban, felvétel formájában könnyebben átjön a mese üzenete. Különben a könyvtár felhívására több csoport is jelentkezett, mind amennyit csütörtökön fogadni tudtak. Ez nem jelent gondot, akik nem tudtak Benedek Elek születésnapján a népmesékből ízelítőt kapni, a továbbiakban is jelentkezhetnek.

A tanév folyamán bármikor szívesen fogadnak előre bejelentkezett csoportokat, hisz az intézmény célja, hogy minél több látogatót az olvasás, mesehallgatás, vagy mesenézés élményében részesíteni – tudtuk meg Kelemen Katalintól, a dokumentációs részleg könyvtárosától. A csoportos részvételi szándékot a Kájoni János Megyei Könyvtár gyermekkönyvtárában, személyesen vagy telefonon, ( 0266–371988, 0266–371790, 0720–544093) lehet jelezni. Szükséges ízelítőt kapni ebből a világból, hisz értékes örökséget halmoztak fel ezekben a történetekben az őseink.

„Óriási mesekincset hagyott ránk a múlt. A társadalmi változások révén a népmesék hagyományos útja – mellyel a hallgatóhoz juthatott – egyre szűkebb lett, azzal fenyegetve, hogy elvész. Nem a mesék halványodtak, hanem a valódi találkozások. A változásokra válaszul nagyjaink, a mese jelentőségét és a helyzet súlyosságát mérlegelve, az átörökítés új formáit keresték. Benedek Elek jókora csokrot gyűjtött össze és hagyott ránk ebből a sok színben pompázó világból. A jó 100 esztendő elmúltával is csorbítatlanok érdemei. Ő a népmeséből született gyermekmese igazi megteremtője, és az első színpadi mesemondónk is. Ennek elismeréseképpen a Magyar Olvasástársaság kezdeményezésére, az Ő tiszteletére ünnepeljük születése napján a meséinket, mesemondóinkat és mesegyűjtőinket” – olvasható a közzétett felhívásban.

A könyvtárban egy új meseterjesztési lehetőség jött létre. Remélhetőleg a mesét néző óvódások, iskolás korukban is visszatérnek, akkor már olvasni vagy tán mesét is mondani.

A Fakalinka bábcsoport előadása (fotó), már inkább a kisiskolásoknak szólt. Az első osztályosok kortárs mesét láthattak, melyben a főhős, Plüm-Plüm nem karddal vagy puskával, hanem jóindulattal győzi le a királylányt elraboló sárkányt. Segít a „szörnynek” a csuklását megszüntetni, így az saját jószántából állatkertbe vonul, hogy ott is találkozhasson a gyerekekkel. Nem is egy gonosz sárkány ő, hanem egy barátságos társakra vágyó lény, aki inkább a félelmetes külseje miatt lett magányos. Különben a mesejáték végén a rongy, szőr bábhősöket is megtapogathatták a kiskorú nézők.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Folytatódhat a tanuszoda építése Csíkszentkirályon, de csak mértékkel

A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.

Folytatódhat a tanuszoda építése Csíkszentkirályon, de csak mértékkel
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában  

Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában   
2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Hirdetés