
Fotó: Bodnár Arthur
Harmadjára kerül sor Székelyudvarhelyen az igen szép hírnevet magának tudó – Marosvásárhelyen indult legelőször 2007-ben – Nemzetközi Klasszikus Gitárfesztiválra, melyet a Harmonia Cordis Egyesület indított útjára. Udvarhelyen a Székelyföldi Filharmónia csatlakozott a szervezéshez. A rendezvénysorozat április 12–18. között tart, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is koncertekre kerül sor.
2010. április 12., 13:582010. április 12., 13:58
2010. április 12., 18:002010. április 12., 18:00
Fotó: Bodnár Arthur
A harmadik és ezúttal a legnagyobb volumenű eseményről beszélhetünk: koncertek, mesterkurzusok és ennek keretében verseny is zajlik április 12-18. között. Az április 12-ei, az udvarhelyi városházán hallható koncert – ahol egyébként az előadóstek tetten érhetők – az első egyben a nyitánya is a rendezvénysorozatnak.
Magyarországi, görög, osztrák, román, francia, németországi, montenegrói, belga előadóművész tanít a kurzusokon, ugyanakkor őket játszani látni-hallani is alkalmuk nyílik az érdeklődőknek. A kurzusok nyitottak, a művészeti iskola két épületében zajlanak délelőtt és délután. A verseny, melyre több mit ötven résztvevő érkezik, szintén nyitott, és már április 13-án elkezdődik a kicsik korosztályában – 9.30-tól a művészeti iskola főépületében. Több kategóriában indítják a gitárversenyt, melyben megadott időre, különböző stílusokat választva mérik össze tudásukat a gyerekek 12 éves korig, majd a 14 évesekig, a 18 évesek korosztályába tartozók, illetve az ezen korhatáron felüliek – utóbbi kategória versenye két fordulós.
Az esemény utolsó koncertje a Székelyföldi Filharmóniával lesz közösen, ez bérletes koncert, de szabadon is válthatnak még jegyeket az érdeklődők. A fesztivál minden más koncertje ingyenes, és a városháza Szent István-termében 19 órától vehetnek részt a gitár szerelmesei
Április 12-én Stan Zamfirescu gitáelőadását hallhatja a nagyérdemű, 13-án viszont a legnagyobb „névű” művészt, Judicael Perroy-t lesz lehetőségük meghallgatni, aki Bach-műveket ad elő gitárján. A gitárművész 1973-ban született Párizsban, és már 7 éves korában elkezdte gitártanulmányait a Párizsi Zeneakadémián. (Bővebben a rendezvénysorozatról az Udvarhelyi Hiradó április 13-ai számában olvashatnak)
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.